...

Vigyázz, mert megbasz a rézfaszú bagoly..!

Musikalisches Experiment

-- zene, makogás --
(mostanában főleg makogás..)

Utolsó kommentek

Ne lopj.

Creative Commons Licenc

álomkoncert (Daniel Barenboim Chopin-estje, MÜPA)


2010.02.26. 21:26 | annagramma | komment

És persze mindemellett az élet apró, kéretlen, de valahol szórakoztató és mókás anekdotái mellett sem lehet elmenni néhány hasonló tulajdonságokkal bíró megjegyzés nélkül. Kollégámmal beültünk a székekre, második sor, mi is ez, nyolc, kilenc. Sosem ültem még ezen az oldalon egyébként, és lenyűgözött az a monumentális látvány, ami egy-egy koncert alkalmával a zenészek és a kórus panorámája lehet, pláne, hogy valóban épp csak  a zonogora tetejére is el nem helyeztek néhány ülést, talán csupán mert fel volt nyitva.

Tehát ezen ámuldoztunk, illetve mérnöki énünk nem tudott elmenni az "érdekes" logikai kérdés mellett, hogy ha mi most szemben ülünk, akkor ez tulajdonképpen a jobb vagy a bal oldal-e, amikor megérkeztek mellém a szomszédok: hetvenes anyuka a negyvenes fiával. Én már a rámtelepedő eksztatikus érzéssel voltam elfoglalva, hogy tudniillik mikor lép be a színpadra ő, az ember a képekről, hanfelvételekről és videókról; imádom ezt, amikor első (vagy akár sokadik) alkalommal meglátok nagyra tartott zenészeket élőben, és a legtöbb esetben az sem áll tőlem távol, hogy teszemazt meg akarjam fogni a fülcimpájukat, vagy bármi hasonlót kívánjak tenni, ami valóságosabbá tehetné a személyes "találkozás" élményét. Nem beszélve ugye az apámkoarbeli tekintélyes és zseniális férfiakhoz való, olykor kislányos (nem tinis!) rajongásig fajuló vonzalmamról.. na de szerencsére (vagy éppen ebből a tisztelettel vegyes csodálatból kifolyólag) önmegtartóztató vagyok (lásd előző poszt), így beérem pusztán azzal, hogy figyelem a mozdulataikat, arcuk rezzenéseit, és egyszerűen arra gondolok, hogy most aztán tényleg itt van tőlem öt, tíz, húsz méterre, ugyanazt a levegőt szívja, és így tovább.

Talán éppen erről álmodoztam már, amikor a kettővel arréb letelepedő mámi megkérdezte a mellém letáborozó, a gázokhoz hasonlóan a rendelkezésre álló teret maradéktalanul kitöltő fickótól, hogy "ugye ettél?". Egyből terepszemlét tartottam: kötött pulcsi, közepesen gondozott szőrzet a fej tetején és alján, bőven hízásnak indult fizikum.. a férfi egy anyjával élő informatikus vagy anyjával élő művészlélek benyomását keltette. Ennél többet nem is foglalkoztam vele, mert elhalkultak a fények, és érkezett a mesti...

Aztán csönd lett, és az ujjak alatt felcsendült az első darab. Mivel az első öt-tíz percben levakarhatatlan volt az arcomról a mosoly, csak ez után tűnt fel egy-egy piano résznél, hogy tulajdonképpen Darth Vader foglalt mellettem helyet. Nem kezdtem el keresgélni a lélegeztetőgépet, és próbáltam kizárni az érzékelésemből az iszonyatosan sípoló-fújtató légzést, sajnos nem elegendő sikerrel. Engem rendkívüli módon irritál az ilyesmi (volt szerencsém egy ilyen kollégával együtt dolgozni néhány hónapig, neki vastüdőt ábrázoló képeslapot akartam küldeni karácsonyra..), és egyes pillanatokban le tudtam volna ütni mérgemben a fószert, hogy elrontja a várva-várt koncertemet, dögöljön meg, ha lehet, azonnal, és mindenképpen kussban.

Azért jobbára sikerült kiiktatnom, de ilyenkor új módszerrel lendült támadásba. Először is gyanúsan hátradőlt a karfa nélküli ülésen, majd az egyik lábát átvetette azon, amelyiket lazán feltette az előttünk ülők háttámlájára. Reméltem, hogy a tüdeje és a többi légzőszerve ezzel olyan pozíciót vesz fel, amelyben halkan vagy egyáltalán nem képes lélegezni, de hamar kiderült, hogy nem. Ellenbe az új testhelyzet olyan komfortosnak mutatkozott, hogy a férfi némileg felhajtotta a fejét, és becsukta a szemét. Átszellemült, gondoltam mindaddig, amíg pár perccel később egész testében össze nem rezzent. Hát ez elaludt, bazmeg!!

Az előadás hátralévő fél órája az ébren maradás gyötrelmes küdzelme volt. Szánalmas testhelyzet-változtatások, végtagok elernyedése, majd hirtelen összerándulása, beálló monoton szuszogás, majd pánikszerű szipogás.. fakk, bakker, szörnyű volt, és mindez egy nagyzenekari koncerten talán el is sikkadna, de könyörgöm, egy szóló zongoraesten...!

Szerencsére túlságosan boldog voltam ahhoz, hogy dühös legyek, és nem állt szándékomban az egész estéből kizárólag erre emlékezni, úgyhogy egy kevés rossz ízzel a számban ugyan, de lenyeltem, hogy ez van, és inkább előredőlve próbáltam nem tudomást venni a mellettem lévő nyomorult zombiról.

Az első rész végén azért végtelenül illemtudóan és a tőlem telhető maximális jóindulattal és diszkrécióval megkocogtattam a vállát, és a fülébe susogtam, hogy ne haragudjon, de nem lenne-e kedves kifújni az orrát, mert rettentően zavaró az orra sípolása, miközben a jobb kezemmel tartózkodó felajánlásképp egy használatlan zsebkendőt helyeztem a látókörébe. Kevésbé jött zavarba, mint vártam, de elnézést kért, hogy ő nem hallja (naná, alvás közben én sem hallanám!), és elfogadta a zsepit is. Óh, jöjj, megváltás!!

A szünetben azért elfantáziáltunk a Kollégámmal, mi lenne, ha egyszer a fickó úgy riadna fel álmából, ahogy én szoktam: hangosan felmakkanna, miközben mindenfelé kalimpál az összes végtagjával; vagy ha elkezene horkolni, netán álmában szellentene egy öblöset. Hiába, na, fő a derű, és hát a jó öreg közönségesség a báli ruha mellényzsebében is ott lapul.

Reménytelve tértem vissza a második rész előtt, és megörültem, mert úgy tűnt, a fickóba is szorult némi empátia vagy igazságérzet, vagy csak mégis zavarba jött, mert ezután a kettejük balján ülő áldozatot részestette a kegyben, hogy tüdőtől orrnyílásig és vissza nyomon követheti az éltető levegő útját a testében. Megjegyzem, anyuka is versenyben maradt volna a légzőszervi elégtelenségben szenvedők országos szuszogási versenyében, de ő a sípoló légzés különszámban nem rúgott labdába hálistennek. A nonpluszultra mégis az volt, amikor visszatértük után a fószer anyukához fordult, és nagy hozzáértéssel megkérdezte: szerinted nem szól nagyon szárazon a zongora?

És talán nem szólt volna szárazon, ha a terem teljes páratartalma nem az ő orrnyálkahártyájára csapódott volna le.

A bejegyzés trackback címe:

https://rezfaszubagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr971793375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék: koncert agymenés nyuzik chopin rektum barenboim