...

Vigyázz, mert megbasz a rézfaszú bagoly..!

Musikalisches Experiment

-- zene, makogás --
(mostanában főleg makogás..)

Utolsó kommentek

Ne lopj.

Creative Commons Licenc

hétfő esti poszt


2010.10.18. 23:36 | annagramma | 1 komment

 Tegnap írtam egy posztot lényegében a hanyatló egészségemről, avagy a gép fizikai állapota, de képtelen volt ez a nyomor blog.hu publikálni, ezt egyfajta felsőbbrendű kritikának tekintve hagyjuk is. 

Különben elrabolták a hétvégémet:-), így a hétvégi posztok a változatosság kedvéért elmaradtak. A mai estémet is elrabolták, csak most mások, és nem annyira, ezért a mai poszt is elmarad, ellenben közlődik az elmaradása. Sajnos érzem, ahogy szivárog el a felgyűlt sokaság, mint biciklikerékből a bárok (áhh), és a következő hétvége ismét nem az öncélú írásbeli makogásé lesz, mert ismét eljött egy őszi túra -- bár persze ki tudja, ezúttal csak a Cserhátba megyünk, mintha az elmúlt években egyre Budapest felé konvergálnánk, ki tudja, a tavaszi túrát talán a Gellért-hegy megmászásával tudjuk le, szóval a Cserhátba megyünk és ki tudja, Hollókőn már jártam ugye, és eszményibb helyszínt a zenehallgatásra és kapcsolt részeire mi mást lehetne elképzelni, mint egy kerek erdő közepét. Így talán fogom magam, és a Cserhátban fogok blogolni, például, a méltánytalanul mellőzött Haydnről vagy a Beethoven 7. szimfóniájának lassú tételére írt Loussier-variációkról, vége valahára. 

Ma egész nap talján népekkel kellett csevegnem mindenféle szakmai dolgokról, kifolyólagosan nélkülöznöm kedvenc barátaimat, pont egy hétfőn, ráadásul egy ilyen hétfőn, így hazafelé szigorú 1 pálinka (csak az egészség kedvéért, ugye, hogy ne mondjam, a kasvirág tinktúra génkezelt változata..) és 1 pohár nem mellesleg remek, számomra új, Gere-féle Athus cuvée után automatikusan kapcsolt az ujjam a CD26-ra (tudniillik a Glenn Gould-kollekció 26-os számú darabjára a három őrület Bach-zongoraversenyre), és ezt észrevettem, és rájöttem, hogy a kezem már automatikusan kapcsol a CD26-ra, valamint a CD10-re például, ami pedig az első és második partitát tartalmazza többek közt (a többek az olasz koncert, haha), és most esett le, hogy hát igen, ez az idei ősz. Mert amikor az ember keze automatikusan kapcsol valamire, mint mondjuk a tavalyi év tavaszán (és nyarán és még őszén is) a Hiperkarmára pontosan abban a pillanatban, amikor készen érzi a reggelt a kapu előtt a biciklinyeregbe való felpattanáshoz, szóval amikor az ember keze ezt csinálja, akkor megvan az a zene, ami az adott időszakot fémjelzi, mert végül is mire is emlékszünk egy-egy időszakból, ha nem illatokra (hogy ne mondjam, tavaly az ősz első, jól ismert illatára teljesen egyértelmű érzéseim támadtak, és az még csak az ősznek az illata), szóval illatokra emlékezünk, és hangokra, és ne adj isten, ez utóbbi jelenthet zenét is, mondjuk egyeseknek. És akkor megállapítottam, hogy ez az ősz (valahogy mindig az ősz, mindig ez az ősz, az ősz egy ilyen entitás, hogy mindig ez a francos ősz), ez lényegében a második partita, meg az első partita ötödik tételének az első menüetje (megengedhető: talán a második is), és a D-dúr, az f-moll meg a g-moll zongoraverseny, na meg, persze, a Goldberg-variációk, és talán egy kis Clair de lune, mondjuk, de azért legfőképpen mégis a második partita meg a zongoraversenyek. A két éve ősz, az például Philip Glass Metamorfózisa, na meg a Philip Glass- és Ravi Shankar-féle Passages, azt például, mármint a Passages-t, máig nem tudom anélkül meghallgatni, hogy a Fillér utcai gangon érezzem magam belga sörökkel és ezüst színű Dunhillel, és mondjuk tipikusan nem olyan, mint a Hiperkarma, amit ma már újra felteszek a bringán, és túl sok fűződik hozzá, hogy bármi is különösen fűződhessen, hanem olyan, amiből az ember emléket csinál, mint egy eltett parfüm néhány utolsó cseppje, és előszedi olykor, nagyon ritkán, vicces, de ezt például, hogy elrakom a régi parfümöt, a Hugo Boss parfümömmel csinálom, a sajátommal, ez milyen beteg, hozzáteszem, az első dolgom volt adott pillanatban azonnal lecserélni, hozzáteszem, előszedegetni például nem szoktam. Szóval a második partita, meg a zongoraversenyek, töprengtem, ahogy hazafelé koptattam a járdát a József Attila utcában, és arra gondoltam, talán elteszem majd őket is befőttnek, és nem mintha a jó öreg Bach nem írt volna elég mást, de hát annyira szeretem őket, hogy biztos, hogy nem úgy lesz, hanem úgy lesz, mint a Hiperkarmával, amit annyira szeretek, hogy nem tudtam eltenni, és akkor mi marad majd ebből az őszből, ha nem a második partita meg a három őrület zongoraverseny. A Goldberg-variációkról nem is beszélve, amiknek egyébként a Bruno Monsaigneon-féle Gould-felvétele elvileg a napokban érkezik, szóval még a Goldberget is el lehetne, vagy legalább a huszonötödik variációt, ha minden kötél szakad, és persze a sarabande-ot, de ahhoz már tényleg minden kötél szakad, és azért minden kötél az sosem szakad. De lehet mondjuk, hogy marad a BWV 106, meg a kettős zongoraverseny, amelynek dúdolására ébredtem egy végtelen idővel ezelőtti vasárnapon vagy szombaton, a BWV 1060, amiről nem is tudtam, hogy ez a jegyzékszáma, de különösebben meg sem lepett, miután például a bankkártyám pinkódját is egy egyszerű művelettel származtatni lehet a születési dátumom MMDD jegyeiből, azt egyébként, mármint a 106-ot állítólag egy temetésre írta Bach, én nem hinném, a Némethy Attilának sem szabad azért feltétel nélkül hinni. 

Egyébként tudtátok, hogy a frankó Beethovent követő felejthető Berlioz után a héten Strauss "a hét zeneszerzője", amit kicsit fáj kihagynom (legalábbis ma és holnap), de azt például tudtátok-e, hogy a Magyar Rádiónak rendkívül jólfejlett műsortára van, ahol vissza lehet hallgatni bármelyik adást, ami több, mint 1 perce elmúlt, én persze nem vagyok az a visszahallgatós típus, egyrészt mert akkor többé nem kéne foglalkoznom a szabadidőm eltöltésének mikéntjeivel, más- és javarészt pedig sorsszerű elvnélküliségből, meg az élő adás varázsa okozta kiszámíthatatlanság érzésének öröméért (például a Muzsikáló délutánban sosem írják le, mi lesz a program -- vajon miért?), illetve ennek hiánya okozta élményvesztés miatt. Egyébként a későromantika, visszatérve Strauss-ra, talán a legizgalmasabb időszak a teljes zenetörténelemben, úgyhogy érdemes volna belefektetni némi időt, de majd az is eljön, gondolom. 

Most október van, és a szeptember után a november megint izgalmas hónapnak ígérkezik, többek közt jegyem van, ha már úgyis szóba jött, és nyilván emiatt nem bánkódom annyira, szóval jegyem van Strauss Metamorphosenjére, ami ki fogja sütni az agyam élőben, de durván, és ha ez nem lenne elég, szereztem még jegyet egy Kurtág-együttes, ami már alapvetően beteg, előadására, a program Kurtág: Jelek, játékok és üzenetek, Bach: Táncok és korálok, ez is kemény hálistennek, kárpótlás, amiért kihagytam a múlt(?) hétfőn Strauss Burleszkjét, de ha egyszer a nyomor müpában adták, ahová lassan rühellek elmenni. Ezen kívül még egy Dohnányi-Schumann-Liszt zongoraest is befigyel az MTA-n, hejj, és ugyanazon a héten Bogányi-féle, részemről chopinmaratonnak, a müpa által a Chopin-év csúcspontjának nevezett ámokfutás, ami messze nem lesz annyira jó, mintha mondjuk másfél éve hallgattam volna, amikor szerelmes lettem Bogányi Chopinjébe, még bőven az előtt, hogy feltűnt volna, mennyire affektál, és még többel azelőtt, hogy feltűnt volna, hogy valóban és szóban is affektál (ami persze Chopinnél, mint talán egyszer már gondoltam ilyet, szinte nélkülözhetetlen, sőt kívánatos, persze, csak ha az ember még nem hallotta Érdi Tamást). Arra a szarra persze két jegyem van, gondoltam magamban, de persze ilyet nem illik leírni, és a jelző nyilván a két jegyre vonatkozik, nem magára a szarra. Hogy úgymondjam.

Egyébként találtam egy olyan felállás, hogy Magyar Virtuózok Kamarazenekar. Ha bárkit is érdekel a véleményem, ami nyilván nem, hát hogyan nevezeheti így magát egy felállás, a ki nem növő szőr is feláll tőle a hónaljamon, én aztán el nem megyek. Ha lenne egy zenei formációm, Intergalaktikus Felharmonikusoknak nevezném, vagy valami, de ha valaki ideáll, és azt mondja, én vagyok a magyar virtuóz, körberöhögöm tökegyedül.

Nos, talán aludjunk, ma sem olvastam ki a Bernhard-könyvet. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rezfaszubagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr912382452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZsoltK 2010.10.20. 20:18:05

Idei év:
Bartók - Román táncok Sz. 56.
Rachaminov . Op 23 No. 5
Tavalyi:
Bonobo, Days to come album és szám (bár ez inkább tél)
The cinematic orchestra - Horizon
Annak előtte:
Csík zenekar
De a legemlékezetesebb úgy 2003 tájékán:
Emil Rulez - Térerő

Ki honnan jön ugye ... :)

Címkék: agymenés nyuzik chopin bach klasszik hétköznapi makogás