Az elmúlt másfél órában, míg az áramtalanított lakásban faterom egy bányászlámpában konnektort szerelt, én gyertyafényben hangversenyeket böngészgettem a fidelión. Hát nem zseniális?:-) Állítólag az ember klasszikus értelemben vett halála után az agya még három-négy percig képes a működésre. Nos, ha netán egy részeg lepisálná a sarki elosztót, én még három-négy óráig képes volnék hangversenyjeket vásárolgatni a hálón mindössze a telefonom és egy laptop segítségével. Az emberi faj nagysága.

Ami hetek óta történik vasárnaponként, azóta, hogy faterom beszámolt dérikarcsinak nevezett ismerősének a Jacques Loussier-koncertről, ahová elvittem (fateromat, nem a dérikarcsit), szóval ami azóta történik vasárnaponként, az az, hogy faterom azzal fogad, hogy a dérikarcsi küldött neked lemezeket. Először csak két-három, majd négy-öt Jacques Loussier CD várt otthon vasárnap, mára tíz plusznál járunk, hozzátéve, hogy nem volt ismétlődés a dologban, nem is lehetett, mert az eddigiek is még mindig nálam vannak. Arra jutottam, hogy a dérikarcsi valójában a cédéisten, és engem a cédéisten valamilyen oknál fogva kegyeibe fogadott. Talán el kéne hintenem, miket szeretek még? 
Szóval ma már végtelennek tűnő mennyiségű Jacques Loussier-felvétel várt otthon, és a klasszikusok között mindig találni egy-két különlegeset. Ilyen volt a Debussy, határozottan ilyen volt a Beethoven hetedik szimfóniájának második tételéből írt variációk, ami nálam mindenképpen felkerült a top CD-k listájára, és ma többek (pl. Mozart... Mozart, bakker) között ilyen volt a Chopin-noktürnök szólócédéje. Ugyan csak belehallgattam, mert utána '92-ből származó, Mátyás templombéli újévikoncert-felvételeket kellett feltétlenül néznem arról, ahogy ott makogok a karzaton kis lila kabátkában, bojtos sapkában, miközben a Kistétényi Melinda az orgonánál annyira belefeledkezik egy kadenciába, hogy a karmester zavarában rossz helyen inti be a zenekart (hol járunk? -- gondolhatta), szóval épp csak belehallgattam, persze az op. 9 két noktürnjét, amelyekkel kezdődik, de már ettől is megint majdnem sírva fakadtam, akárcsak a hetedik szimfónia variációitól, annyira zseniális volt. Egyszer majd, remélhetőleg a közeljövőben, megírom ezt a regeteg Jacques Loussier-t, mert nagyon kikívánkozik, csak az kéne hozzá, hogy legyen egy teljes, nyugodt napom, amikor nem állandóan valami másra gondolok, és hát teljes, nyugodt napjaim, amikor intenzíven gondolok bármire is, ami nem valami más, szóval olyanok nekem nincsenek mostanában. 

Viszont holnap este lesz egy fél, viszonylag nyugodt estém, amikor csakis Glenn Gouldra fogok gondolni, ugyanis holnap délután meghozzák az új tévémet (már eltüntettem a régit -- sokkal kellemesebb tévé nélkül a lakás..), és muszáj lesz Glenn Goulddal felavatnom, mert mi más is tisztelhetne meg jobban egy televíziót, mint hogy Glenn Gould zonográzik benne. Valójában a Goldberg variációkkal kellene felavatnom, de az a felvétel továbbra sem áll rendelkezésemre, mondjuk így. Ma szanáltam néhány duplikátumot és haszontalannak minősített zenét a merevlemezemről, és találtam két különböző, avi kiterjesztésű videót is, amelyeken elvileg Glenn Gould zongorázza a Goldberg variációkat, de az egyik valami alapvetően sérült fájl lehet, mert semmivel sem vagyok képes lejátszani, pedig még a legcifrább kodekek is telepítve vannak, a másik pedig elindul, majd a Sony szignál után bejelentkezik egy üres zongora az üres zongoraszékkel, és onnantól nem hajlandó tovább játszódni. Közben a héten felhívtak a dvdshopból, hogy mégis beszerezték az egyik DVD-t, amit megrendeltem, majd miután három héttel később beszerezhetetlennek nyilvánították, lemondtam a rendelésemet, és most, újabb két héttel később felhívtak, hogy mégis csak elérhető, és én már megörültem, hogy mégis csak lesz Goldberg variációk DVD-m, és nem kell egy olyan, akár gödelinek is nevezhető egyeszségbe szorulnom, amelynek nemteljesülése bizonyíthatatlan (ellenben teljesülése meg nullához konvergáló valószínűségű, tehát határértékén vizsgálva a dolgot..), de mégsem lesz, mert kisült, hogy a két lemez közül az érkezett meg, amit azóta már megrendeltem az amazonról, és a Goldberg variációkra pedig egyáltalán semmi esély. 

Így aztán legjobb esetben is az e-moll partitával fogom fölavatni az új televíziót, amelynek megvásárlására sokáig kellett győzködnöm magam, mert ha valamire sajnálok pénzt költeni, akkor az bérlet otthon felejtése okán vásárolt BKV-jegy, és a televízió. Viszont koncert-DVD-kre meg egyáltalán nem sajánlok pénzt költeni, és ezzel sajnos ellentmondásba keveredek, és végül úgy döntök, hogy ha egyszer az isten feltalálta a full HD-t, akkor nem kéne 640x480 képponton egy katódsugárcső előtt nyomorognom, és ezért nem is fogok. És két héten belül meghozzák a szintén újonnan szerzett polcos, helyes kis hangfalállványaim második darabját is, és ezzel végre fülmagasságba és a kanapém kedvenc pontjához képest tökéletes sztereó helyzetbe kerülnek az isteni hangfalaim, és ezzel, meg az új tévével (meg a szekrénnyel, ami az új tévé és az erősítő alá kerül, hogy ami most alatta van, azt visszailleszthessem a szekrénysorba, hogy rátehessem az igénytelen virágomat és a rá illeszkedő polcokat, amiken pedig elhelyezhetem a helyhiány miatt halmokba rendezett könyveimet), szóval a kis hangfaloltárokkal és a tévé érkezésével -- az ilyesfajta gyakorlati dolgok, mint például alapos kutatás, szemügyre vevés, kipróbálás, megvásárlás, hazaszállítás, összeszerelés stb. iránt tanúsított kelletlen magatartásom miatt -- lassan fél évre visszanyúló fejlesztési projekt ér majd véget, amely pedig kezdete lesz egy olyan időszaknak, amikor a már eddig is szig. mon. csökk. kedvem még szigorúbban fog monoton csökkenni az itthonról való eltávozásra, mígnem egy szép napon, amikor az utolsó fillérjeimet is átutaltam az amazonnak egy amúgy fellelhetetlen Richter- vagy Glenn Gould-DVD-re (természetesen nem a Goldberg variációkra), és a melegétel-utalványaimat (azokat, amelyeket nem felejtettem el felvenni) elhasználtam vécépapír helyett, szóval akkor, egy szép napon kordul majd egyet a gyomrom, jelezvén, hogy negyvennyolc órája nem kapott inputot, és ő akkor most inkább stand by, ha éppen nem shut down, és ahogy körülnézek, észreveszem, hogy még az instant kávépor is már azelőtt elfogyott, hogy leégett volna a vízforralóm, és ekkor majd egyszerűen lerágom a zongorám szubkontra billentyűit, utánuk küldök egy tojásforma kőtárgyat, ami ekkor már nagyobb a gyomromnál, de ez nem is számít, mert megakad a torkomon, de ennek ellenére még utoljára megpróbálok rágyújtani arra az egy szál cigire, amit tegnapelőtt a járdáról szedtem fel, és akkor egyszerűen, ahogy fuldokolva próbálom gyújtogatni a cigarettát a kifogyott, lila színű öngyújtómmal, egyszercsak röhögőgörcsöt kapok, és legvégül nem az éhezésbe, a szubkontra billentyűkbe, a tojásforma kőtárgy elzárta légcső okozta légzési panaszokba vagy a tüdőrákba, hanem egy sátáni, velős röhögőgörcsbe pusztulok bele. 

Nem is tudom, írtam-e már ilyen hosszú mondatot. Szóval lesz új tévém. .-D