...

Vigyázz, mert megbasz a rézfaszú bagoly..!

Musikalisches Experiment

-- zene, makogás --
(mostanában főleg makogás..)

Utolsó kommentek

Ne lopj.

Creative Commons Licenc

unquiet traveller -- első látogatás az Országos Idegennyelvű Könyvtárban


2010.12.24. 00:10 | annagramma | 2 komment

Szóval David Fray megússza a mai napot, ugyanis több minden is történt. Először is az, hogy semmi sem történt, amikor reggel felébredtem, és mivel nem éreztem úgy, hogy különösebben bármi is volna, amiért ma egyáltalán érdemes lenne felkelnem, gondoltam, a legjobb az lesz, ha nem is kelek fel. Ezért nem is keltem fel, egészen az első interruptig, ami egy az éterből érkező napsugaracska volt délben, és aztán egyszercsak azt vettem észre, hogy mégis csak felkeltem, és le is zuhanyoztam és fel is öltöztem, és akkor rájöttem, hogy valójában már hetek óta el akartam menni az Országos Idegennyelvű Könyvtárba, és végül is miért is ne mennék épp ma. Így aztán elmentem az OIK-ba. 

Az OIK a Molnár utcában van, közvetlenül a Belvárosi Szent Mihály templom mögött, és nagyon kedves emberek lakják. Egy jóindulatú öregúrnál kell beiratkozni, aki kedves közvetlenséggel tájékoztat a könyvtári rendről, udvariasan megkérdezi, nincs-e diákigazolványom, felírja az adataimat, kiállítja az olvasójegyemet és a belépésre használatos kártyámat, majd szívélyesen útbaigazít a zeneműtár felé, épp, csak nem simogatja meg a buksimat, ahogy nagyapók szokták, mielőtt utamra bocsát. 
A zeneműtár az első lépcsőforduló után van, barátságos, meleg színekkel és anyagokkal berendezett helyiség, a szemnek kellemes textúrájában azonnal otthon érzi magát az ember. A könyvtáros asszonyok kedélyesen cseverésznek -- mindig irigyeltem a zeneműbolti és zenetári dolgozókat, akik egész álló nap hivatalból hallgathatják a rendelkezésre álló többszáz lemeznyi zenét. Szóval semmi köze az egésznek mondjuk a Szabó Ervin könyvtár egyes igazán rideg olvasótermeihez, úgyhogy ráérősen és kedélyesen elkezdtem szöszölgetni a DVD-k között. Persze a Richter DVD-t kerestem legfőképp, meg a The art of the piano-t, s persze egyiket sem találtam meg. Mint később kiderült, meglepő módon az enigma épp most ment tönkre -- isten nem ver sodrófával --, a zongora művészete pedig videokazettán áll csak rendelkezésre. 
Ettől eltekintve sem mondanám különsebben jelentősnek a DVD-gyűjteményt, a Müpa klasszikuszenei boltjához képest szinte magánygyűjtemény-nagyságú, viszont a portréfilmek és egyáltalán az EMI classic archive filmjeinek aránya az operákhoz viszonyítva sokat javít a helyzeten. 
A CD-gyűjtemény viszont tisztességes, jóllehet, vagy három-négyszáz cédét a "tipikus" klasszikus gyűjtemények (Bach-, Haydn-, Mozart-összes, miegymás) tesznek ki, de például majdnem két teljes könyvespolcra rúg a huszadik század részlege, miközben a korszakokra tagolt (de ezen belül kissé kaotikusnak tűnő, vagy az én felfogásomat meghaladó szervezésű:-) rendszerben a középkori zenétől kezdve gyakorlatilag bármiben el lehet veszni. 
A könyv- és kottarészlegen egyelőre nem volt időm körülnézni, de ránézésre inkább ez az erős pontja a gyűjteménynek (valamint a pult mögött található, csalogató bakelitgyűjtemény). Mindenesetre nagyon bájos kis terem, és szerintem az éves tagsági 6300 forintos díja, amelyért gyakorlatilag egy fullos zenei játszótéren tobzódhatunk (például van zongora is, amin lehet játszogatni csak úgy), teljesen barátságos. 

Szóval végül is a kajtatott felvételeket itt sem találtam meg -- túl egyszerű lett volna nyilván --, találtam viszont egy kárpótlási Richter-filmet a klasszikusok archívumából, amelyen Rosztropoviccsal játssza Beethoven csellószonátáit, és, na jó, megtaláltam az öreg Kurtág Játékokját is azzal a BWV 106-felvétellel, úgyhogy ezeket a mindig kétségbeesett és elszánt konzumertudatom drámai hirtelenséggel a hónom alá is csapta.
Kedves volt egyébként egy fiatal fickó, pontosabban az egyetlen fickó, aki rajtam kívül még karácsony előtt egy nappal azzal töltötte az idejét, hogy zenei CD-ket mazsoláz a zeneműtár meghitt csöndjében ahelyett, hogy egy hájas bálna mellébe könyökölne az Auchan polcai között az utolsó darab akciós navigációs rendszerért, szóval a fiatal fickó, aki pont akkor matatott a barokk polcokon, amikor én (természetes klaszteresedés:-), és aki egyébként valami zeneszerzőcske lehet az asszonyságokkal folytatott beszélgetéséből leszűrve, egyszercsak feltartott két lemezt, valami Handel-misét meg nem is tudom, hogy ő azokat vinné most el, de csak ha nem szemeltem már ki őket magamnak. Cuki. Kellett volna mondanom, hogy á de!, egész pontosan azt a Handel misét kívántam ma meg, de szívesen megosztom vele az élményt a budai nagy belmagasságú polgári lakásában, és közben megsimogatom a Steinway-ét vagy valami. Na persze nem az a fajta fickó volt, akinek a Steinway-ét simogatnám (és különben is a halott zeneszerzőkre bukom), úgyhogy azt mondtam, ez kedves, de nyugodtan vidd őket, és úgy is gondoltam, hogy ez tényleg kedves volt. Klassz helyeken klassz emberek. 

És valójában azért nem különösebben izgatott az a Handel-mise (túl azon, hogy egyébként is kevéssé izgatnak a misék eleddig), mert szintén kárpótlólag megtaláltam azt a Monsaingeon-portréfilmet, amit múlt pénteken néztem ki magamnak a neten egy véletlenszerűen megtalált trailervideó után a Piotr Anderszewski nevű zongoristáról. 

 

 "In fact, the real, the ultimate temptation would be to stop everything, lie down, listen to the beat of my heart and quietly wait for it to stop." -- mondta, és azonnal tudtam, hogy ez lesz a következő beszerzendő és megnézendő darab. És nem csalódtam, az (egyébként mindenféle díjakat nyert) film, megkockáztatom, a Yehudi Menuhin- és az Ashkenazy-portréknál is jobban sikerült (Gould alkímistája ugye más kategóriában játszik:-) -- nyilván ebben az is benne van, hogy eddig ennek mondandóját éreztem leginkább hozzám közelállónak. Például a fickó egy percen belül jellemzi Chopin zenéjét bonyolultnak, gyönyörűnek, frivolnak, profánnak és mint "francia varietézene a legrosszabb fajtából":-), ráadásul lengyelként (pontosabban lengyel-magyarként, mint a filmből kiderült).

És ízelítőként Bachról: "I had a real sense of plenitude - of a kind I had never experienced while studying Bach's Well-tempered Clavier. I had this very clear impression of saying to myself: at last I'm doing what really interests me! At last I am in touch with the essential. I felt I was looking at an eternal text. Something that would accompany me throughout life and make me reach out to the infinite. And I said to myself: But what else am I going to play after this?"

Egyre jobban becsülöm és szeretem Monsaingeon munkáit. Fantasztikus érzékkel fogja meg a tökéletesen különböző személyeket, és finom, pontos és érzékeny munkával segíti életre a filmet -- s ezzel eléri, hogy életrajz vagy szakmai pályaív helyett egy személyes perspektívát (vagy legalább annak egy darabját) ismerjünk meg életről, zenéről úgy, ahogyan az a film nélkül is létezik. Eddig még nem láttam tőle két hasonló filmet -- csakis ebből az aspektusból nézve. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rezfaszubagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr612535927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tnsnames.ora 2011.07.31. 12:13:54

Händel mise volt, nem Haydn-mise?

Bár nem kizárt, hogy Händel írt misét (amiről eddig lövésem sem volt), de szerintem Händel alapvetően más műfajokban mozgott ott a ködös Albionban, és az elég tutinak látszik, hogy nem valamelyik mise jut róla először az ember eszébe.

De persze, símán tévedhetek. ;)

annagramma · http://rezfaszubagoly.blog.hu 2011.07.31. 16:08:22

Mittudoménazt, milyen mise volt! Az is lehet, hogy nem mise volt, meg az is lehet, hogy nem is Handel volt, ez egy hangulati kép, nem a kétszerkettő számít. :-) Majd átírom neked oratóriumra, ha bántja az általános közérzetedet!

Címkék: agymenés nyuzik bach klasszik diszk oik