...

Vigyázz, mert megbasz a rézfaszú bagoly..!

Musikalisches Experiment

-- zene, makogás --
(mostanában főleg makogás..)

Utolsó kommentek

Ne lopj.

Creative Commons Licenc

a padlásról


2011.06.16. 23:16 | annagramma | 1 komment

Igaz, hogy emeletes panelházban nőttem fel, de amióta a felnövésem véget ért, laktam Dunakeszin kis házikóban nagy kerttel, és két éve anyámék vettek ugyanott nagy házikót kis kerttel, és míg a kis házikóban laktam, s mióta anyámék a nagy házikóban laknak, számtalan és egy okom lett volna a padlásra fölmenni, de egyik sem volt elég jó ahhoz, hogy ezt meg is tegyem. Mert a padláson madarak fészkelnek és pókok fészkelnek és madárpókok fészkelnek, mert vasgolyót gurigató óriások lakják a padlást, mert csövesek oszladó hullája tenyészi be a padlást, mert a padlás épp oly fülledt, mint amilyen sötét és ingatag, mert már A padlás című musicalt sem szerettem soha (pont ahogy a többit, csak ezt még direkt kevésbé), és már látom, hogy Thomas Bernhard életrajzi köteteinek A pince című darabját is félve és undorral fogom kézbe venni, csak azért, mert az ellenpontjával megidézi a padlást.

A valóságban persze a fenti romantikus jelenségek szinte bármelyike önmagában is elég volna ahhoz, hogy azonnal felmenjek érte a padlásra -- igazából csak azért nem mentem föl soha, mert a pókoktól viszont tényleg félek. Ugyanúgy a vízaknába meg azért nem mentem le soha, mert a nyálkás meztelencsigáktól meg undorodom, és ott viszont amúgy sincs semmi, csak doh meg nyirok. És a meztelencsigák. 

Ellenben a padláson. A padláson megannyi izgalmas dolog van, túl a kéményen és az ötven fokon, amiért a padlásra érdemes felmenni, pláne akkor, ha az embernek olyan apja van, mint az enyém, akinek már a szekrényeiben és a fiókjaiban és az autója minden tárolórekeszében és a munkásruhájában és a garázsában és annak fiókjaiban, és lényegében már a zsebében és persze mindenek előtt a fejében, csupa olyan dolog van, ami háromtól hatvanhárom éves korig izgalmasnak mondható. De még soha nem volt annyira, vagy annál eggyel jobban izgalmasnak mondható, mint amennyire a pókoktól (a sötétben orvul támadó gigantikus pókoktól) én félnék, például ha azt mondta volna apám, hogy a tegnap pecázott az égről egy csillagot, és a nagyapám hajósbőröndjébe rakta el a padláson, hát talán akkor sem mentem volna oda föl soha, és úgy meg, hogy többnyire azért azt mondta apám, hogy ja a napernyő, az fönt van a padláson, úgy meg egyértelmű volt, hogy föl nem megyek oda. 

És aztán ma kérdeztem apámat, hogy de hát ez minden?, és mondta, hogy ja nem, ezek csak a gyűjtemények, és hogy ja a szólólemezek, azok fönt vannak a padláson, és akkor egy pillanatra sem merült fel, szóba sem jött olyan, hogy én ne mennék föl a padlásra, mert még el sem halt apám hangja a nappaliban, mikor én már rég elemlámpával a kezemben, közvetlen életveszélyben izzadtam a padláson az apám régi bakelitlemezeit szortírozva. 

A teljesség legkisebb igénye nélkül néhány ígéretes fotográfia arról, amit a közeljövőben az ős-pioneer lemezjátszónk és a Yamaha márkájú zenei oltárom nászában meg fogok hallgatni:

Egy kedves szocreál válogatás.

A készlet lényegi része apám ágyán.

 

A Goldberg-variációk

Menuhin

Az ifjú Perlman!!

Richter jácc Csajkovszkij

Heifetz:-)

S természetesen... hogy is volt? "Vannak azok a napok, amelyeken az ember már Contrapunctust sem hallgat..." -- S lesznek, amelyeken meg igen.

Őszintén? Be vagyok fordulva, ami abból látszik, hogy a padlásra mászkálok pókok közé, és hogy már megint elkezdtem végtelen körmondatokban a blogon csövezni ebben a végtelen magányos- és hontalanságban. --> more posts to come. :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://rezfaszubagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr582990855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tnsnames.ora 2011.07.27. 14:58:40

Ebből a válogatásból három is referencifelvétel nálam.

Régebben Ferencsikkel szerettem nagyon a Mozart Requiemet, de a Karajan-verzió megismerése után hűtlen lettem a Hungaroton kiadványhoz.

Minden idők egyik legzseniálisabb felvétele Karajan+Richter párossal Csajkovszkij b-moll zongoraversenye. Egész egyszerűen tökéletes. Richter egyébként is nagyon jó szerintem a nagy romantikus zongoraversenyekben (Schumann, Grieg, Dvorak). Ezt a felvételt annyira szere(t)tem, hogy USA-nyomású kemény levemezen is megv ettem, a jobb audió-minőség érdekében, majd persze CD-n is.

Bár Csajkovszkijnak ez az I. zongoraversenye van leginkább a köztudatban, azért ő írt hármat is, amiből rögtön a második szintén zseniális, különösen a mókás zárótételével, amit by the way kevesen tudnak szépen és frappánsan játszani, nálam Igor Zsukov a nyerő.

Kentner Lajos lemezét is imádom: egyfelöl van közönségigény ilyen ráadás-darabok gyűjteményére, másrészt kevés nagynevű zongorista vállalkozik rá. Aki még nagyon jó ilyenben (nekem): Siegfried Stöckigt, Cziffra György, Szokolay Balázs, Jandó Jenő.

Címkék: agymenés nyuzik bach klasszik hétköznapi makogás diszk