...

Vigyázz, mert megbasz a rézfaszú bagoly..!

Musikalisches Experiment

-- zene, makogás --
(mostanában főleg makogás..)

Utolsó kommentek

Ne lopj.

Creative Commons Licenc

Schiff András komoly zenéje


2011.06.16. 01:08 | annagramma | 5 komment

Mindig csodaszámba megy, hogy bemegyek az OIK zeneműtárába, ott senki nem kérdez meg, ki vagyok, mit keresek itt, hanem kedvemre felmegyek a félemeletre, és kedvem tartja ideig szöszölgetek a lemezek között, kiválasztok közülük fél tucatot, és aztán egyszerűen, ahogy mondom: hazaviszem őket. Szóval fogom a lemezeket, beteszem őket a táskámba, és a táskámban hazáig viszem őket. Teljesen ingyen, egyszerűen csak elrakom és haza. 

Lehet mondani, hogy de nem örökbe van, hanem vissza is kell vinni, meg hogy nem ingyen van, mert kifizettem az éves tagdíjat, na de amikor az éves tagdíj annyi, mint egyetlen zenei DVD átlagos ára, és ezért az év 52 hetének tetszőleges napján hat darab lemez teljes jogon nálam lehet (könyvekről és kottáról nem is beszélve!), és ezért semmit sem kell külön fizetni, még mondják ezután, hogy nincs ingyen ebéd!

Miután az utóbbi hónapokban állandó jelleggel el voltam foglalva, hogy az érzelmeim elhangolt húrjain lombfűrésszel játszogassak, teljesen megfeledkeztem az OIK földi paradicsomáról, és miután ebbe végképp beleuntam, a magát sarokba fegyelmező érzés, hogy hejj, sétáljunk csak át a Molnár utcába, ismét érvényre jutott, és én örömmel engedtem neki, és így: hejj, átsétáltam csak a Molnár utcába. És begyűjtöttem ismét fél tucat lemezt, köztük két Handel-operát, Schubert késői szonátáit, valamint egy Schiff András Haydnt játszik című DVD-t. Megint rákattantam a Haydn-szonátákra, s velük együtt még a Dvorak vonósnégyesekre, és mókás volt ezek után a Schonberg könyvében azt olvasni Haydnről, hogy "Nehezen találni még egy szerzőt, akinek a zenéje ennyire mentes a neurózistól (talán Dvoraké az egyetlen, amelyik e tekintetben az övéhez fogható)." Talán a szervezetem megkívánta a neurózismentességet, csodálkozásra  okot nem adó módon, de erről most sem, Dvorakról meg még később majd igen, viszont Haydnről meg most. És Schiffről. 

Szóval a DVD egy Hungaroton kiadvány, teljesen minőségi, többnyelvű, és alapvetően tetszik a felépítése: három szonátát, valamint egyéb rövidebb zongoradarabokat tartalmaz egy koncertfelvételről 2005-ből; a darabok születésük szerinti kronologikus sorrendben követik egymást, és az adott előadásrészlet előtt kapunk egy dokumentumjellegű rövidfilmet a Haydn életébe való betekintés gyanánt, valamint -- ami szerintem még fontosabb és személy szerint nagyon tudom értékelni -- egy kis bevezetőt az adott darabhoz Schiff Andrástól.

Mindig végtelen érdeklődéssel és izgalommal hallgatom, ahogyan és amit a zenészek beszélnek zeneművekről, szerzőkről, korszakokról, vagy akár más zenészekről. Nagy kedvencem például A hegedű művészete, amelyben Itzhak Perlman és az öreg francia csóka (én ágyam -- sajnos nem ugrik be a neve, de ezt még pontosítom majd) valami szenzációsan jó stílusban és a társalgás természetességével beszélnek egyik vagy másik huszadik századi legendás hegedűsről, annak stílusáról, hangzásáról, s ebből az ember elkezdi megérteni a hegedű (és hegedűs) hangzásának érdekességeit és sajátosságait; és persze ha már, akkor a másik rkedvenc a Daniel Barenboim-féle Mesterkurzus hat órája, amin fiatal tehetségek választanak egy-egy Beethoven-szonáta tételt, és a jóöreg Barenboim foglalkozást tart velük. 
Érdekes közben, hogy ezek az, és az egyszerűség kedvéért határozzuk meg őket úgy, hogy "ahol emberek beszének is a zenéről", típusú filmek mégis mindig valahogy másról szólnak, sosem magáról a zenéről: egy koncertről mint esemény, egy előadóról mint művész -- de csak úgy, ahogy beszélünk a hüvelygombáról, mondjuk, hogy "beszéljünk a Rahmanyinov prelűdökről", úgy nem. Vagy csak én nem találnám az ilyet? Vagy talán nincs is erre kimondottan igény? Talán normálisan akit ez érdekel, az már amúgy is tanulta, látta is, ette is. Ki tudja -- én nem. 

Visszakanyarodva, nagyon megörültem tehát, hogy egyszercsak a Schiff ott lett, és azt mondta, hogy most az egyszer beszéljünk a Haydn-szonátákról. És akkor elkezdett beszélni a Haydn-szonátákról... és igazán sajnálom, egyetlen porcikám sem kívánja, hogy így legyen, de én egyszerűen halálra untam magam... És akkor értettem meg a DVD borítóját, amelyen Schiff András pontosan abban az átszellemültségben és őszeségben szerepel játék közben, amilyennek az emberek a Bartók rádió hallgatóját képzelik, és a darabok előtti is pontosan az a száraz, komoly és teljesen érdektelen makogás, amilyennek az emberek a komolyzene hallgatóját képzelik.
Én sosem használom ezt a szót, hogy komolyzene, mert nem komolyabb énszerintem bármi másnál, persze ízlés és megszokás dolga, tudom, de ezzel együtt talán most először gondoltam őszintén arra, hogy ez a sztereotípia mégis olyan, mint a jobb viccek: hogy a fele azért tényleg igaz. Hogy a komolyzene tényleg olyan komoly és dögunalmas dolog (is lehet), mint egy adóbevallás.

Szó sincs arról, hogy a Schiff András unalmas vagy érdektelen dolgokról beszélne. Átérzéssel mélyül el Haydn bájos vagy épp zseniális modulációiban vagy dinamikájában, s látszik rajta a mély szeretet a zene iránt, de egyszerűen képtelen magával ragadni még engem is, aki pedig úgy könyörgöm érte, mint a nővérek Sir Galahadnek a vesszőzésért. Mert arról beszél, hogy Esz-dúr, meg hogy B-dúr, és akkor magyarázatként lejátszik egy részletet, s annyi. És aztán meg kóda, meg kromatikus hangsor, és így tovább, és a csillogó szemecskéin kívül semmi, de semmi nem adja át, miért is olyan érzéki öröm a Haydn zenéje. És ez rendkívül furcsa számomra, és nemcsak az idealizmusom diktálta várakozások miatt, hanem mert nem tudom ésszel és szívvel fölfogni, hogy valaki, aki ennyire, az hogy lehet, hogy ennyire nem. 

Itt persze könnyen elérhetnék a zene marketingjéhez, amivel viszont nem kívánok foglalkozni, s elérhetek a saját ízlésemig és a saját korlátoltságaimig is, ami meg mást nem érdekel. De vajon tényleg van, akihez így kell szólni, ennyire humormentesen, ennyire szenvedélymentesen, szárazon és minden vitalitás nélkül? Van, akinek a komolyzene tényleg ily komoly? Lehet, hogy egyszer nekem is ez lesz a kedvenc lemezem? 

Mivel hétfőig még az enyém, a hétvégén megnézem újra, hátha másodjára más színben tűnik fel a dolog. Most így látom, ez egy hangulati lenyomat. Meglátjuk, milyen mély. 

És fakk, néha azért tudnám értékelni, ha valaki hozzászólna az ócska kétségeimhez. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rezfaszubagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr442987848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jgy 2011.06.16. 11:54:57

Hozzászólok az ócska kétségekhez. :-)

Nekem van egy könyvem, amiben Schiff a zenéről beszél - dögunalom (meg hát néha hülyeség is).
Nekem van egy...stb., amiben Brendel... stb. - rengeteg hülyeség (meg olykor dögunalom).
Miközben két egészen kiváló zongoristáról beszélünk, ugye.
Igen, ilyen is van. Mélységesen együttérzek.

annagramma · http://rezfaszubagoly.blog.hu 2011.06.17. 00:44:34

S köszönet érte!:-)
Ez milyen univerzális: ilyen is van.

tnsnames.ora 2011.07.27. 15:06:56

Nekem Schiffről a "tehetségtelenség" és a "középszer" jut eszembe, aki ebbéli hiányosságait a politikumban gondolja kipótolni.

A Youtube-on láttam nemrég Schiffel, Bach bájos Capriccióját a postakürt-mókával. Hát még olyan ízléstelen és öncéú előadást a világ nem élt, pedig nagyon jó minőségű volt a videó. Én amúgy gyerekkoromtól kerülöm Schiffet, amióta megismertem Hungarotonos Scarlatti-lemezét. Scarlattitól évekre vette el a kedvemet az a lemez.

Brendel az egyik legambivalensebb zongorista számomra. Beethovenjét én a magam részéről ki nem állhatom, de a magyar királyi TV1-en is leforgatott 13 részes Schubert sorozatát imádtam. Nemrég láttam, hogy megjelent DVD-is.

annagramma · http://rezfaszubagoly.blog.hu 2011.07.27. 22:03:53

Na, azért szerintem a Schiff András klasszul adja. Jártam koncertjén is, ott is jó volt -- ráadásként, mondjuk, bejött és csúnyán lezavarta a Bach C-dúr prelúdiumot, ami felért egy inzultussal szerintem, de hát mindenkinek megvan a joga, hogy elviselhetetlen/goromba/stb ember legyen, ettől még lehet remek zenész. (Persze nem baj, ha... ilyen értelemben nekem Itzhak Perlman az isten, az egy szenzációs figura, tök jó humorral, derűvel, és hozzá ugyanolyan tehetség..)
Teljesen véletlenül alakult úgy, hogy a Mozart összes zongoraszonátáját én Schifftől szereztem be, az például szerintem hibátlan, teljes, tökéletes, sosem éreztem szükségét mástól hallgatni (kivéve az egy Glenn Gouldot, de nála ez egy más téma:-).

Brendelről, ha már, akkor annyit, hogy nekem van róla-vele egy portréfilmem (BBC-kiadvány), na az teljesen jellegtelen és valóban dögunalom. Ellenben... arra a Schubertre több, mint kíváncsi volnék!!

tnsnames.ora 2011.07.27. 23:05:04

Tán 1978 körül láttam (de ez nem biztos), 13 részes (?) sorozat volt a Brendeles Schubert-sorozat. Az egyszerű koreográfia, ahogy így homályosan emlékszem, az volt, hogy ült a zongora mellett beszélt, olykor mutarta is a zongorán, hogy miről, majd a végén eljátszotta a teljes - arra a részre szánt - művet. A YT-n van fenn részlet.

Itt egy minta (Naxos kiadta 5 DVD-n)
www.youtube.com/watch?v=ud1X2f2FDaY

A három Schubert zongoradarabja azóta is referencia nálam, fel is raktam szintén kottásan.

Címkék: agymenés nyuzik klasszik haydn diszk schiff andrás oik