...

Vigyázz, mert megbasz a rézfaszú bagoly..!

Musikalisches Experiment

-- zene, makogás --
(mostanában főleg makogás..)

Utolsó kommentek

Ne lopj.

Creative Commons Licenc

a bárpultnál


2011.11.08. 01:50 | annagramma | komment

 Jó ideje a göndör fickót figyelem a bárpult hosszabbik végén. Igen, portugieser, köszönöm, mondom, és fizetek a húszéves fiúnak, aki egy szalvétával ágyaz meg a pohárnak, és derűsen mosolyog, de nem különösebben nekem szánva. Még mindig figyel a malacképű oldalról, aki selyem művirággal próbálkozott az imént. Talán a nagyanyja sírjára szánta, talán valaki más nagyanyjának a sírjáról hozta el. A művirág legalább kitart, úgy, mint  a malacképű is, újrafelhasználható ráadásul, éjjel fél kettő felé jár, és vajon hány nőnek nem kellett ma már, talán pont ezen a széken, talán pont ugyanígy szívták itt a cigarettát, és pont ugyanazt a göndör fickót kémlelték a bárpult végében. És talán most, ahelyett, hogy elfogadták volna a malacképűtől a művirágot, most már ők is a göndörnek csaholnak jobbról vagy balról a többiekkel együtt, pedig talán ők látták meg előbb, legelőbb. 

A malacképűhöz tartozni látszik egy gúnárképű is, jóllehet talán csak a rendhagyó udvarlási forma kovácsolt belőlük ad hoc kísérleti csoportot ma estére, és már közösen azt a részeg, enyhén ordas prostiképű nőt fűzik, aki elnyújtott hangzókkal förmedt rám, amikor nem kellett a virág. Nem is tudtam mit mondani: bocsánatot kértem. 

Van ebben némi megható pátosz, ahogy a temetői művirágját hurcolja rendületlenül: mintegy a felesleges, profán köröket mellőzve kínálja, nyújtja át a holtomiglan-holtodiglan szent és örök érvényét, selyem anyagú fonákján a karikagyűrűnek. Íme, valami maradandó, eszenciális belőlem, ez nem hervad el akkor sem, ha nem öntözöd, az idő majd megtépázza, de a lényege mégis megmarad, s rajta a szakadt rojtok is majd a kitartást dicsérik idővel, tessék, egy darab a bensőmből, egy csöpp értékem, hogy feküdnék már melletted örökre, az ibolyán innen vagy az ibolyán túl. De az ilyesmit csak az ordas prostik értik meg. 

Amíg ezen tűnődöm, a bárpult túlvégén már csak két lány marad versenyben a göndörnél, késő van, fárad már ő is. Strapás meló hat, nyolc, negyvennyolc lányt szimultán szórakoztatni, gondolom, úgy lavírozni a jól elhelyezett bókok és szemtelenségek között, hogy a hallgatóságról is kiderüljön, a hallgatáson túl is képes-e valamire: hogy módja legyen megcsillanni annak a pici gyémántnak, ha ugyan, ami különben oly könnyen elvész a csillogó tekintetek elvakító fényében. Végignézem, ahogy a hosszú, barna lány kimegy a vécére, és a göndör végre átlépi a tapasztalt játékos biztonsági távolságát a szőkével. Susognak valamit. A barna visszatér, most a szőke megy ki, a dramaturgia kiváló. A göndör térdei mereven a vécéajtó felé mutatnak, immáron kelletlenül diskurál a megörökölt lánnyal. Teher már, többé már nem érdekli az egész. A barna főleg. S talán a szőke sem, gondolom magamban. 

Ők ketten már nem látják, ahogy a hátrahagyott beleszomorodik a vodkanarancsa és önbecsülése maradványaiba. Eljátszom a gondolattal, hogy férfi vagyok, és kihasználom a beálló lélektani pillanatot, ezt az illékony, percnyi rést a hiten. Csak oda kéne sétálni, mondani bármit, és egyelen apróság miatt hozzáérni, hogy ne vegye észre sem, de már kívánja, hogy én simogassam meg. 
Rajtam kívül csak a malacképű szagolta ki a sebzett őzikét. Hátulról érkezik, és az egész kezét a lány fedetlen vállára helyezi. Felkínálja neki a kornyadozó művirágot, közel azzal a lelkesedéssel, mint egy órája nekem. A lány kivonja keze alól a vállát, és innen jól látni, ahogy arcán a csalódottság dühvé rendeződik. Gorombán utasítja el, és sötét tekintettel távozik. Pancser, gondolom magamban.

Belekortyolok a borba, és megesik a szívem a balekon, ahogy a ráhagyott haragban téblábol, de nincs kedvem elmélyedni benne. Egy sötét tónusú fickó érkezik mellém dús és igényes, de nem túlápolt arcszőrzettel, vastag szálú fekete hajjal. Öngyújtó után matat a zsebeiben, miközben a profilját nézegetem. Tökéletes és szép. Nem tudom megállni a gesztust, hogy kihúzzam magam, és a szájából lógó cigaretta elé tartsam a lángot. Csak a fél fekete szemével vesz szemügyre, biccent, és én tovább nézegetem, ahogy tétován odébbáll, és udvarias távolságra megtámasztja a bárpultot. Bort kér, fizet, a bankjegyekkel meg az apróval matat. Az első korty után odafordul, és hosszan belenéz mind a két szemembe. A kabátom után nyúlok. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rezfaszubagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr683362425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék: agymenés bp by night tűnőd