...

Vigyázz, mert megbasz a rézfaszú bagoly..!

Musikalisches Experiment

-- zene, makogás --
(mostanában főleg makogás..)

Utolsó kommentek

Ne lopj.

Creative Commons Licenc

a klór steril szaga


2012.05.15. 00:04 | annagramma | 5 komment

Fodultam ki a Vajdahunyad utcából, befelé az Üllői út sötétre nedvesedett aszfaltján. Pergett le a bőrdzsekimen a ritkás eső, a bokám szára fázott a rövid zokniban. A hűvös párában a szokottnál is klórszagúbbnak éreztem magam. Az uszoda miatt van, megszoktam már -- nem is tudom, kifelé vagy befelé árad-e --, és most a szokottnál is jobban esett a sterilitás. Hétfő volt, este fél hét, a szürkületnek az a pillanata, amelyben megszűnnek a színek, és leereszkedik a gomolygó, monokróm hallucináció.
Átnéztem a túloldalra, a Madrigál presszó (kocsma?) ajtára, ahonnan épp kitántorgott egy alak. Ment tovább, éppoly mindegy volt neki, merre. Elképzeltem, hogy az előbb még rumot ivott a bársonyos vörös széken, az ízléstelen márvány asztallapról -- tudom, hogy néz ki belülről a hely, azt is tudom, milyen a rum. Ócska.
Mentem tovább, el a Mentsvár nevű pincekocsma mellett. Most is áradt ki a cigarettafüst szokásos, szesszel kevert zamata, pedig hetek óta nem gyújthattak rá odabent. Biztosan a pára teszi, gondoltam, diffundál a lambériából és a koszos posztóból az évek során beivódott eszencia.
Arrébb egy kapualjban tróger hajléktalan dekkolt. Mellette egy kartonpapír szöveggel, szépen kirakva, mint konferenciákon a névtábla: ÉHEZEK, és még néhány további sor, kisebb betűkkel írva. Elképzeltem, ahogy leülök mellé a hideg lépcsőre. Biztosan büdös, gondoltam. Én meg klórszagú. Akkor, ha leülök, ketten együtt kiadunk egy színtelen, szagtalan percet a világból. Elképzeltem, ahogy azt mondom neki: idefigyelj, rossz a ragozás. Azt mondom neki, figyelj ide, rajzoljál egy újat, és azt írd rá: ÉHEZEM. Aztán mesélnék még az ikes igék egyéb rendhagyó alakjairól, majd szednék a kukából én is egy kartonlapot, és a három B-s grafitceruzámmal, vastag nagybetűkkel ráírnám: ÉHEZZÉK!. És alá további, kisebb betűkkel, hogy ez csupán egy felszólító módú grammatikai tréfa.
Elmentem mellette, és azon töprengtem, honnafn szedi a filctollat.
Felszálltam a körúti villamosra, ami viszont tényleg büdös volt. Két muszlim nő állt az ajtóban, akik hátulról apácának is tűnhettek. Számtalan turista. Ráléptem valakinek a sarkára, de nem vette észre, vagy egyáltalán nem izgatta miatta magát. Hálás voltam érte, hogy nem kell megszólalnom. Szívtam a fülledt hőt, orromon és számon áradt be a mások testének párája. Szívtam be a mások testének molekuláit. Az uszodára gondoltam. A vízben sosem érzem a klór szagát, hanem csak a sterilitást.

Mindennap fejesugrással kezdem az úszást. Azután hosszan -- amíg a légvétel bírja, tíz, tizenöt méteren át -- a medence aljára tapadva úszom. Végül, ahogyan felfelé emelkedem a medence aljáról, a mozdulatlan vízfelszín fonákján az egész fenék tükörképét látom. Benne a csempék, a homályos fények, a tiszta vonalak, sarkok -- minden, csak én nem. Ez az egyetlen, maradéktalan pillanat elegendő.

Hazaértem és végképp egydül maradtam. Mindent ki-, fel-, letakarítottam, ki-, fel-, lemostam, hogy a tisztítószerek anyaga járja át az egész lakást.
Amikor már mindennek érintetlen szaga lett, leültem. Unalmamban fellapoztam a magam mellé vett jegyzetfüzetemet. Nem is jegyzetfüzet, hanem hátridőnapló. A legutoljára úgy esett, hogy egyszerre ért véget az előző év és az előző jegyzetfüzetem, és még karácsony előtt találtam ezt valami ápisznak a polcán. Puha, nyugodt zöld színű, barázdált, kellemes tapintású. Még csak február közepén tartok benne, ami a jegyzeteket illeti. Itt lassabban múlik az idő.
Csak most tűnt fel, mennyi minden van benne. Tele van holmikkal. Mindenfélékkel, amiket magamnál hordok, hogy nálam legyenek. Van benne például levél. A tavalyi év október harmadikáról, kinyomtatva, háromrét hajtva. Van benne vers, írógéppel írva, rengeteg gépelési hibával, és a címe pirossal szedve. Van benne kottafüzet sarkából tépett fecni hangjegyekkel, amiket soha nem fejtettem meg, és talán nem is fogok. Van benne matrica, amit egy vásárláshoz kaptam. Elraktam, mert a gyerekek szeretik a matricákat. Nekem ugyan nem kell, de a gyerekek szokták szeretni, úgy emlékszem. Volt benne levél, amit egy ismeretlen nőnek írtam, és sosem adtam oda. Ezt kivettem, félbetéptem, a kukába hajítottam. Számos ilyesmi.

Semmit sem értettem az egészből. Csak arra tudtam gondolni, hogy az a baj, hogy nincs elég ok élni. És hogy mentség is csak harmatgyenge akad. Aztán leültem írni valamit.

A bejegyzés trackback címe:

https://rezfaszubagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr204508949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jgy 2012.05.16. 07:05:02

Ez már megint tetszik.
Egyetlen kötözködésem a második bekezdés "éppoly" szavának szól, nekem hiányzik az, hogy "mint".
Egyébként szívesen tartok tanfolyamot az élethez való elegendő okról. Sörrel lehet fizetni. (Persze, vigyázz, ez átverés. A végére az derül ki, hogy nem is szükségesek azok az okok.)

annagramma · http://rezfaszubagoly.blog.hu 2012.05.16. 10:19:53

@Jgy: addig fogok irogatni mindenféle ostobaságokat, míg azt nem írod végre valamelyikre, hogy ócska.:-)

Az említett mondat úgy keletkezett, hogy kezdetben egy nagyobb mondatnak volt részmondata, de annak a másik felét töröltem. Aztán nézegettem, nézegettem, és megtetszett töredékként, és úgy döntöttem, nem szükséges neki (sőt káros volna) kerek mondattá lennie. Merthogy mindegy, hogy milyen mindegy. Olyan.

(Ráadásul vö.: "Olyan szép!" -- milyen?; "Annyira unom!" -- mennyire? stb.)

A többit vettem, ráállok az ügyre.

Jgy 2012.05.16. 11:48:53

OK, elfogadva. A zárójeles részben viszont nem értük egyet, mert ezekben az állandósult kapcsolatokban az "olyan" és az "annyira" a "nagyon" szinonímái, mint a "beh szép is ez", a "te, hogy én ezt hogy utálom" vagy a gyöngyszem "alig várom, hogy". Ezeket persze, te is tudod.

Spadla z oblakov 2012.05.26. 08:05:01

Eszméletlenül jól írsz, némber.

'rumot ivott a bársonyos vörös széken, az ízléstelen márvány asztallapról'

Tele van finom ritmussal az egész írás. Köszi.

Viszont május közepén az ember szerelmes, kergeti az ellenneműt bele a finom ágyikóba és amarettót iszik a margit szigeten egy leterített pokrócon, engedve hogy átjárja orrlikait a finom virágillat.

szóval ez a depis vég, ez rendesen felbosszantott.

ÉLNI JÓ!

annagramma · http://rezfaszubagoly.blog.hu 2012.05.29. 10:13:40

Mondhatnám, hogy majd ha szíveskedik ténylegesen beállni a tavasz (így vagy úgy), akkor majd szíveskedem nem hervasztó dolgokról írni (mint pl. kikelet.. yeah!).
De azért akkor is fenntartom majd az efféle luxushoz való jogomat.
(És addig is átmegyek az úton. "Meghalni. Esőben.")

Címkék: agymenés tűnőd