...

Vigyázz, mert megbasz a rézfaszú bagoly..!

Musikalisches Experiment

-- zene, makogás --
(mostanában főleg makogás..)

Utolsó kommentek

Ne lopj.

Creative Commons Licenc

mestereim voltak -- Gnossienne 1/B


2012.05.19. 01:44 | annagramma | 9 komment

Emlékszem, amikor a fickó, akibe menthetetlenül szerelmes lettem, és akitől az első, A menthetetlen című Thomas Bernhard-könyvemet ("egy irodalmi fúgát" -- szerette mondani) kaptam, beleszívott a cigarettájába az erkélyen, és azt mondta: 
-- ..és akkor majd elmondhatod: "mestereim voltak: Thomas Bernhard, ..."

Ez már akkor volt, amikor a többedik Bernhard-könyvet olvastam, és egyrészt arra vonatkozott, hogy nem véletlenül érzett ő rá, hogy hamar a Thomas Berhardba is beleszerelmesedem, másrészt arra a fantazmagóriájára, hogy én könyvet találnék írni. A mellé tett igazság persze az, hogy én legfeljebb szeretnék úgy írni, mint a Thomas Bernhard tudott, mégis, vagy éppen ezért, ennél szebbet nem is mondhatott volna. Mert ha az embert valakihez, akit nagyra becsül, csupán hasonlítják, már felemelő, de ez, így, egy egészen más minőség. 

Amikor a 9 dal című film közepe táján, szóval a következő pornójelenet előtt, közben vagy után felcsendült egy akkor még ismeretlen, ám furcsa mód ismerős zene, azt gondoltam: mesterei voltak: Erik Satie, ...
Sajnos a Thomas Bernharddal ellentétben Winterbottomba sem a Lidércfényen, sem ezen a filmen nem sikerült beleszerelmesednem, úgyhogy a fennmaradó fél órában még az élvezetes intim pornó mellett is csak azt vártam, hogy kézbe vehessem a híreket, és megnézzem, nem támadt-e fel Erik Satie, vagy legalábbis nem került-e napvilágra egy B változat a Gonssiennes ciklusból. A hírekben azonban nem szerepelt olyasmi, hogy Satie feltámadt volna, hanem csak olyasmi, hogy Fischer-Dieskau viszont meghalt, ellenben a filmzene tracklistáján a különböző brit csapatok élőfelvételei s egynéhány Nyman -- nocsak -- között nem volt nehéz kiszúrni egy Melissa Parmenter nevű szerzőt. 

Némi további kutakodás után a következő megállapításra jutottam: fent nevezett szerző újra megírta a Gnossiennes első darabját. Úgy értem: nem hasonlót, hanem egy az egyben ugyanazt. Nagy szerencsémre meghallgatható a csőben (a videó témájától, bár nem feltétlenül érdektelen -- a gyermeki vizsgálódó kíváncsiság természetfilmjének akciógazdag tetőpontján például körömreszelővel kezdi piszkálni az állatkát -- érdemes eltekinteni):

 

S a teljesség kedvéért a Gonssienne 1:

 

Miután a szerző nem sokat vesződött a hangnemmel, és a tempó is többé-kevésbé egyezik, kellő türelemmel egyszerre is hallgatható a kettő, amely merőben új élményhez juttatja a hallgatót. 

Elgondolkodtató, hogy mi vehet rá valakit ilyen tettre. Félreértés ne essék: engem ez nem zavar. Ha valaki megírná az összes Satie-t újra, sőt és főképp ha írna újakat is, annak én csak örülni tudnék, mert ha eggyel több szám lenne, akkor egyszerre két cigit szívnék, és ha két Bach akcióhősöm lenne, akkor klónosat játszanék velük, szóval, n+1 Satie az csak jobb lehet, mint n Satie. De legalábbis rosszabb biztosan nem.  
Mégis, szakad ki az őszinte, ártatlan kérdés: miért? Nem tetszett volna az eredeti? Azt nem hinném, mert akkor nem akart volna belőle még egyet. Lehet, hogy nem tetszett a címe? Vagy a név, ami fölé volt írva? Vagy már túl régi volt, kopott és elhasznált, és újra kellett lakkozni, mint a parkettát? Lehet, hogy jótékonysági cselekedet, amolyan masterpieces revisited, hogy ismét divatba meg köztudatba hozza a jó öreg bútorzenét? Ebbe az irányba mutat, hogy a szerző interneten fellehető munkásságának csekélysége ellnére azonnal találtam tőle egy Yann Tiersen-számot is. 
Arra is gondoltam, hogy unja a saját zenéjét írni, és sokkal jobban szereti a mások zenéjét írni. Végül is..? Milyen jó lehet megírni egy Fauré-kórusművet vagy egy Brandenburgi versenyt! 

Vannak azok a gyemekek kifestőkönyveire hajazó, kreatívboltokban kapható készletek, beszámozott festéktubusokkal és vászonnal, a vásznon ismert festmények lebutított kontúrjaival és a megfelelő helyeken a megfelelő színkódokkal, hogy a hozzánemértő vagy a tehetségtelen amatőr is részesülhessen az alkotás szakrális tevékenységéből, és megfesthesse Monet felkelő napját a nagyszobában, vízfestékkel. Lehetne ugyanilyet csinálni zenével: írja meg Mozart c-moll miséjét otthon! És adnának hozzá merített kottapapírt meg tintát és lúdtollat, és egy szöveges segédletet a technikai instrukciókkal (harmóniavezetés, miegymás -- meghagyva a szabadságot, hogy ha itt-ott egy-egy hang nem tetszik, könnyedén kijavíthassuk), hogy a végén a lelkes műkedvelőnek legyen egy saját kézirata otthon, amit mutogathat vagy kirakhat a falra. 

Vagy, mint az illusztráció mutatja, ki is adhat, és a hátuljára ráírhatja: "mestereim voltak: ...". 

A bejegyzés trackback címe:

https://rezfaszubagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr244525112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dauben 2012.05.21. 21:50:35

Az ember van úgy, hogy bármennyire is kerek legyen, némely pillanatban szüksége van a váratlan külső megerősítésre, visszajelzésre. Ez egy ilyen nem túlragozott olyasmi. Jó ide rendszeresen visszanézni, no.
Ami az aktuális topikot érinti, van erre valami törvényi szabályozás vagy gyakorlat, hogy mennyi változtatás után lehet saját szerzőséget feltüntetni a zenei darabbal kapcsolatban?
Olyan szép lenne gondolni, hogy a zene hangjai a lélek mozdulását tükrözi, és nem jön ki olyan emberekből, akikben ilyen nem történik...

annagramma · http://rezfaszubagoly.blog.hu 2012.05.22. 15:08:51

@dauben: Ennek örülök. Tényleg van úgy, s igazán jól esett.

Hogy milyen törvényi szabályozás van a dologra, azzal nem vagyok tisztában, s nem is igazán hajt az inger utánakutakodni, még ha izgalmas is volna tudni, miben mérik. (Satie ráadásul mára szerintem ún. "közkincs", de legalábbis perelni biztos nem fog.)

Viszont közben eszembe ötlött kedves viszontolvasóm (ha nem sértődik meg:-), Jgy egy pompás régebbi írása a témában:
joleszgyuri.blogspot.com/2010/11/feldolgozas-atdolgozas-uj-mu.html
Amely viszont a fenti esettel ("régiúj mű") nem foglalkozik, de talán pont ezért. (Jutott eszembe mármint.)

Nem szomorítani szeretnélek, de amit írtál, szinte ekvivalens azzal: milyen jó volna, ha a szó a szellem mozdulását tükrözné, és nem jönne ki olyan emberből... stb.
Na persze: a képet ez is, amaz is csak részletgazdagítja.

dauben 2012.05.23. 22:30:44

Na, jó volt Jgy-t olvasni. Köszi a linket. Szóval van itt mindenféle fokú és formájú változata a zenei átvételnek... Amúgy abszolút diverzitáspárti vagyok. Veled ellentétben nem is gondoltam végig, hogy majdnem eltöröltem a gondolatszabadságot. Lehet, hogy pont így vannak a politikusok is, hogy nem gondolkodnak még egy kicsit tovább... Itt és most nyugtatok meg mindenkit, nem állok politikusnak. Inkább pötyögök egy kis Bach átiratot a gitáron... :)

Spadla z oblakov 2012.05.26. 08:20:55

Satie... hmmm... a gyengém.

Soha nem szerettem az át-, fel- stb. dolgozásokat, és az ételek újragondolásának a gondolatától is feláll a szőr a hátamon.

annagramma · http://rezfaszubagoly.blog.hu 2012.05.29. 10:20:16

Erről hirtelen kitaláltam azt a blőd szlogent, hogy "a gyengénk az erősségünk", és akkor eszembe jutott az óbudai református (?) templomon az az óriási, félelmetes felirat, hogy "Isten a mi erősségünk!". Egy időben minden reggel elgondolkoztam a 86-os buszon, hogy tulajdonképpen ezt hogyan is értik.

MaD 2012.05.29. 12:44:40

Tiszteletem,

szerintem a fent említett témakörben ez alap :)

en.wikipedia.org/wiki/Cheap_Imitation

www.youtube.com/watch?v=dR0ngj2Pgmw

agt 2012.05.29. 20:34:56

Evangélikus. Ott laktam egy sarokra 20 évig de még nekem sem esett le.

bertrand (törölt) 2013.07.21. 16:27:10

Üdvözletem!

Olvasgattam a blogot, ha nem baj, és ennél a posztnál, illetve ezeknél a kommenteknél elfogott a tudálékos hozzászólhatnék. Az "Isten a mi erősségünk"-ben az erősség nem mint előnyös tulajdonság értetik, hanem mint védelmül szolgáló épület, azaz vár.

Úgy is lehetne mondani, hogy "Erős vár a mi Istenünk": ez az evangélikusok jelmondata, köszöntése, valamint Luther Márton szerezte "himnuszuk" első sora (www.youtube.com/watch?v=fr3fdkwViHk).

Nagyon tetszik amúgy a blogod, főleg az az őszinteség és humor, amivel írsz! Köszönöm!

annagramma · http://rezfaszubagoly.blog.hu 2013.07.21. 17:39:37

Köszi a felvilágosítást, kicsit röstellem a tudatlanságomat és hogy nem néztem utána soha -- de úgy tűnik, elég volt tíz évet várni erre. Vannak ilyen dolgok.
A kedves szavakat pedig köszönöm.

Címkék: agymenés nyuzik klasszik erik satie