...

Vigyázz, mert megbasz a rézfaszú bagoly..!

Musikalisches Experiment

-- zene, makogás --
(mostanában főleg makogás..)

Utolsó kommentek

Ne lopj.

Creative Commons Licenc

ősz


2012.08.26. 22:22 | annagramma | 1 komment

“Itt van az ősz, itt van újra” -- éppenséggel nem erre gondoltam, amikor augusztus huszonhanyadikán leesett végre az eső. Valójában pusztán az esőre gondoltam, és ki is mentem az ablakba megnézni, hogy mégsem gondolni kelljen rá, hanem részesülni benne, vagy szembesülni vele, legalább az autók reflektorcsóváiban és a sistergő hangban a kerekek alatt, a sötétté és mattá vált kövezeben, és a rajtuk megadón és már-már ráérősen lépdelő járókelőkben, meg ebben az egész borongós melankóliában, amit magával hozott. És azután arra gondoltam, hogy ha egy idegen országban elered az eső az emberre, az illetlenség-e az illető ország részéről, mert hétköznapivá teszi a nyaralást, ilyen otthon is van, mintha csak reggel ugyanúgy kenyeret vásárolni mennénk a boltba, mint otthon, nem pedig valami teljesen mást, például bagettet vagy ciabattát vagy croissant-t vagy paninit a kávézóba, hanem a kiló kenyeret vagy, még rosszabb, a kiflit, mint otthon. Majd egyből ezután arra gondoltam, az ittlakók közül, akiknek itt mégis otthon van, és ismerik a verset a külföldiekkel szemben (lám, mégsem lehet pont olyan az eső, mint otthon), hányan és hányszor gondolhatták a történelemben, és azon belül is hányan és hányszor gondolhatták a történelemben tévesen, hogy itt van az ősz, itt van újra. Egy kis esti csapadék még nem csinál egyből őszt az egészből. Főleg nem akkor, ha elhagyja az egész teatralitást, mellőzi a külsőségeket mint villám vagy mennydörgés, nem kívánja viharként bejelenteni magát, nem tart igényt külön riportra az esti híradóban (utólagosan sem), hanem csak jön, felhajtás nélkül besétál, csöpörög egy keveset, majd továbbáll. Nem sokkal több, mint a reggeli locsolókocsi, ettől még nem lesz egyből ősz, meteorológiailag sem, vagy pláne nem.  


Végül mégis úrrá lesz rajtam is ez a mélabú -- ez a téves mélabú tehát --, fene tudja, miért, talán kár volt végiggondolni az egészet. Aztán a Ponyó azt mondja, nem baj az, és inkább üljek le, és írjak a Pöszkéről. Nincs most kedvem írni a Pöszkéről, mondom neki, de van, mondja ő, meg hogy ott megy tönkre az a pompás sauvignon blanc a hűtőben, aminek több, mint a fele megmaradt, az őszre való tekintettel be kell fejezni a nyári borokat, logikázza ki az egészet (hamisan!), és már hozza is a borospoharat, plasztikus és könnyed mozdulatokkal kitölt magának, bepöccinti a cigarettát a szája kanyarába, és keresztbe teszi bokáit az asztal végén, úgy, ahogy egy férfival szemben több, mint illetlenség volna. (Nem hiszem különben, hogy létezik több, mint illetlenség, ami az illetlenségnél több, az már valami egészen más illetlenségnek álcázva, de ezt ő is nagyon jól tudja.)
Duzzoghatnék a nevetségessé vált almafröccs mögött, de nem duzzogok, még azt sem vetem a szemére, hogy könnyű neki, pedig tényleg könnyű neki, mert csak kevés dologra gondol, azokra viszont állandóan, ám igaza is van, hogy a sauvignon blanc meg tönkremegy, méltatlan sor és sors egy ilyen bornak visszadugaszolva a hűtő ajtajában, a zsírszegény tej mellett.


A Ponyó erre is csak azt mondja, hogy le van szarva, de tudni lehet, hogy csak addig van leszarva, ameddig azt ő úgy gondolja. Szerinte egyébként is mindig, minden le van szarva, vagy ha nincs, akkor majd le lesz, és ebben a teóriában még senki fel nem tudott mutatni ellenpéldát, Ponyó pedig a Gödel-tétel formális levezetésével a zsebében (ezt néha megmarkolássza, hogy önbizalmat nyerjen, vagy hogy a cetli gyűröttebb legyen az újabb használattól) büszkén szokta hordani miatta az orrát, és előszeretettel célozgat vele olyasmikre, amiket mások félre- vagy sehogysem értenek. Ez nem szokta zavarni, tulajdonképpen mindegy is, le van szarva, úgymond.
A Ponyóval többek között az történt, hogy gyerekkorában nem váltak el a szülei, és ezt képtelen volt feldolgozni. A pszichológus, akivel ezen dolgoztak, dolgozni próbáltak (ez természetesen egyet jelentett a hadművelettel, hogy Ponyó végérvényesen ellehetetlenít mindenféle eredményességet) egyszer azt kérdezte tőle, mi a kedvenc állata, és ő kedélyesen azt válaszolta, hogy a kagyló. A pszichológus észrevette, hogy be akarják ugratni a csapdába, hogy dehiszen a kagyló egy étel, ezért nem harapott rá a horogra, hanem azt kérdezte, hogy miért a kagyló a kedvenc állata. A Ponyó erre azt mondta, hogy azért, mert belül nyálkás. A pszichológus ezen a ponton kihányta a reggelijét, ekszkuzálta magát arra hivatkozva, hogy terhes, Ponyó bevitt egy pontot (ezt gondosan feljegyezte a jegyzetfüzetébe), és a pszichológus soha többé nem tudott időpontot adni neki. Ponyó dudorászva hagyta el a rendelőt, és megállapította, hogy a kezelés sikeres volt.


A Ponyó azért akarja, hogy írjak a Pöszkéről, mert egyszer olvasott róla egy gyerekkönyvben, és azóta azt hallucinálja, hogy ő a Pöszke. A Pöszke egy lány, akinek piros fürdőruhája és zöld színű gumikrokodilja van, meg egy papája, aki szemüveges. Ponyó figyelmét már gyerekkorában sem kerülte el a tény, hogy a Pöszkének, aki a strandon játszik a gumikrokodillal, csak papája van, és ez elég volt neki, hogy tudja, a Pöszke papája, aki egyébként szigorú volt, ám kedves, egyedül vitte a Pöszkét a partra. A Ponyó azóta mindenkinek meséli, a beszédhibájára hivatkozva, hogy őt mindig Pöszkének hívták gyerekkorában, és hamisított fényképeket mutogat mindenféle embereknek a gumikrokodilról. Én úgy ismerkedtem meg vele, hogy nálam is volt egy hamisított fénykép egy gumikrokodilról, és együtt nevettünk a hamis történeteken, amelyekben leestünk róla.


Mindig kérdezem a Ponyót, hogy mit akar kezdeni az életével, de csak a vállát vonogatja. Ha néha méltat komolyabb válaszra, azt mondja: a végén meg fog halni, ez eltökélt szándéka. Ugyanezt mondja mindig, olykor hetykén a vállán átvetve, máskor mormogva cigarettával a szájában, hogy aztán mélyet szippantson, és néhány ellentételező, kedves karikát pöffentsen maga elé. Máskor komoly, tömött karikákat fúj, és lágy komorsággal jegyzi meg, hogy értelmetlen a kérdés. Néha hozzáteszi: azt kéne kérdezni, mit fogsz kezdeni vele. Amaz viszont úgyis kiderül. akár tudod előre, akár nem. Ilyenkor nem kérdezem tovább, ő pedig hosszasan elmerül abban, mi is történt -- tudniillik derült ki -- a gumikrokodilja óta. Közben rágyújt még egy szálra. Rettentően sokat dohányzik, főleg ilyenkor, ősszel.

A bejegyzés trackback címe:

https://rezfaszubagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr344733886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jgy 2012.09.05. 06:22:03

Ez valami eszméletlen jó!! Nagyon-nagyon tecc!

Címkék: agymenés tűnőd ponyó