Az Árpád kórház udvarának egyik oldalát egy üzletsor képezi, amely többek közt a "sarki boltból" áll. Ez ugyan nincs a sarkon, de amióta itt lakom, és a kapum melletti, szintén nem sarkon lévő sarkiboltom zárva, vagy ha ott nem lehet chio chipset vagy hosszúnarancssárgapallmallt kapni, naszóval végszükség esetén ez a másik tölti be a sarkibolt szerepét. Azért nem ez az egyes számú, mert tizenötször messzebb van a másiknál, valamint mert szaga van. Egy kövér, pöshedt pofa vezeti (gondolom, a tulaj), aki valószínűleg az anyjával lakik és sutyiban playboyt olvas a budin. Az egész üzletnek olyan izzadt hájszaga van, mint a csókának.

Tavaly szilveszterkor papok és kurvák bulit tartottunk. Nem sült el annyira jól, erről akkoriban bizonyára megemlékeztem, de ehhez a boltos pasasnak vajmi kevés köze van. Azonban míg aznap este az expasimat vártam itthon, már kész jelmezben leszaladtam egy doboz cigiért. A csávó persze szilveszterkor is ugyanabban a pózban gubbaszt a szagától bűzlő boltban, és nézi a szilveszteri műsort a tévében. Én belibegek neccharisnyában, forrónadrágra szakított sztreccsfarmerben, gigantikus dekoltázsból kivillanó fekete-piros melltartóban, tupírozott hajzattal és ordenáré sminkkel. Faszi szeme elkerekedik, és persze megállapodik a dekoltázsomon, majd szégyellősen a pultra süti. Én derülök magamban a helyzeten, hagyom, hogy zavarba jöjjön, és véletlenül sem húzom össze a felkapott dzsekimet. Kikérem a cigit, és míg a dagi a polcon matat, csevegni próbálok a magam szórakoztatására.
- Maskarás szilveszteri buli lesz. - mondom. Nem válaszol persze, csak elkéri az öthúszat, vagy amennyibe akkor került a cigi. Odaadom, és míg a kasszával ügyetlenkedik, tovább genyáskodom, hogy zavarában mondania kelljen valamit.
- Kitalálja, minek öltöztem? 
Erre már el is vörösödik, és szégyellős gyermekként válaszolja:
- Tudom. De nem mondom.

Muhaha. Ma megint nála vásároltam úgy két-három kilónyi csipszet és pár lityó kólát, ahogy azt némely punnyatag másnapeste szoktam. A változatosság kedvéért a tévét bámulta. Miközben válogatom a hagymás-tejfölös, paprikás, meg a többi szajrét, feltűnik, hogy kivételesen nem a Barátok köztöt nézi, hanem ugyanazt a Légikatasztrófák című műsort a National Geographicon, amit én is. Ez egyébként egy remek sorozat, mindig néztem, kivéve azokban az időkben, amikor hetente repültem Frankfurtba és vissza. Szóval kiszalad a számon, hogy jé, én is ezt nézem (annyi csipszet vettem, hogy azt reméltem, társas összejövetelnek gondolja, de így lelepleztem magam), és erre a csávó, aki még akkor is folyton csak kussol és bámul, ha nincsen éppen zavarban, néha komolyan kételketem, hogy képes rá, naszóval magától beszélni kezdett, méghozzá lenyomott egy kétperces monológot arról, hogy mennyire gyalázatosan szenny, amit a kertévék tolnak szombat esti műsor gyanánt, és hogy inkább ezt nézi, mert a Csillag születik meg a többi mind kalap szar. Nem igen volt kedvem hozzátenni bármit is azon túl, hogy nézze ezt, mert tényleg jó kis sorozat, de mindenesetre tanulságos, ha már a százas ikújú bamba boltosarc is okádik attól, ami a katódsugárcső innenső oldaláról látható.

Hát ilyen az élet mostanában.