A tavalyi Haneke-film bemutatója előtt vált világossá, hogy létezik egy lelki társam a világban, aki a másnapi, szintén délutáni (véletlenül sem esti) vetítésre, csak úgy, mint én, az első jegyet vásárolta meg a leghátsó sor bal szélére. Azóta vártam, hogy ismét felbukkanjon, és ez most, a japán filmnapok alkalmával meg is történt. Nagy izgalmakkal érkeztem a vetítésre, hogy végre megismerhetem őt, a lelki társamat, még akkor is, ha elvásárolta előlem a helyemet, mert egy olyan szép, komoly férfinak, aki a lelki társam, még ezt is elnézem.

Hát aztán a lelki társam egy hetven év körüli szemüveges nő.