...

Vigyázz, mert megbasz a rézfaszú bagoly..!

Musikalisches Experiment

-- zene, makogás --
(mostanában főleg makogás..)

Utolsó kommentek

Ne lopj.

Creative Commons Licenc

a müpába nem járós


2011.03.21. 22:23 | annagramma | 3 komment

 Minthogy állandó társam: univerzális, szent és olthatatlan magányom mostanság létformaszerűen szabotálódik, s ezzel egy nem annyira logikai buborékban felszívódva minden elegancia és minden dac nélkül veszi a kabátját és magamra hagy, a blog s annak olvasója tudtán kívül részesül annak hiányában, amelyben a fentiek hiányában részesülne. Formálisan szólva. 

Pedig például jártam közben ismét a Müpában, ahová megint soha többé nem megyek, pont úgy, mint a legutóbbi három alkalommal február hónapban, amikor ismét a Müpában jártam. Ez a paradoxon, hogy olykor a Müpában vagyok, miközben nem megyek oda, részben azért történik, mert bár mindig mondom, egyszersmind úgy is gondolom, hogy nem megyek többé, közben mindig a farzsebemben van néhány újabb, már korábban megvásárolt jegy, kötelezve arra, hogy meggyőződésemmel ellentétben mégis odamenjek, s részben azért, mert néhány óvatlan pillanatban (amikor már amúgy is a tulajdonomban van néhány jegy a Müpába), újabb jegyeket vásárolok oda már úgyis mindegy alapon, eggyel több vagy kevesebb, ugye, s ezzel az az állandósult és tagadhatatlanul kényelmes helyzet áll elő, hogy nominálisan nem megyek a Müpába nemhogy soha többé, de valójában egy örökkévalóság (vagy legalábbis a Bogányi Gergely Chopinje) óta, s ennek ellenére -- vagy ezzel együtt --, de facto mégis látom s hallom a kíváncsiságomat felkeltő koncerteket ugyanott. 

A kíváncsiságomat felkeltő koncertek egyike ezúttal a két évvel ezelőtti Bach után most Mozartot örökkévalósító Varnus Xavér gondozottja volt, amelyre a jegyet immáron tapasztalt Müpába nemjáró lévén jó előre megvettem, hogy karácsonyra becsomagolhassam a csúcsából levágott, ezúttal, megszámlálhatatlanul sok év után, ismét valódi fenyőfa alá, amelyhez az öcsém ragaszkodott, mert őszerinte elengedhetetlen a karácsonyi hangulathoz, majdnem annyira, mint az amputált végtagokról való beszélgetés, és amelyért így karácsony minuszelső napján, azaz huszonnegyedikén a maihoz mérhetően ragyogó napsütésben számtalan fenyőfaáruson és annál is több sáros pocsolyán átgázolva jutottunk hozzá valami potomnak épp nem mondható, tehát a jegyekével alighanem vetekedő áron, nagy örömünkre, de főleg az öcsémére, és sokak meglepetésére, főképp a többiekére. Szóval így kerültek a koncertjegyek a fenyőfa alá huszonnegyedikén, immáron hagyományosnak mondható módon, minthogy sorban ez volt a harmadik karácsony, hogy apámnak (és persze magamnak) koncertjegyet ajándékoztam, melyek közül is az első a már említett Bach örökkévalósulása volt Varnus Xavér által, így kézenfekvőnek, már-már stílszerűenk tűnt most, két évvel később a Mozartot is meghallgatni. 

Sokmindent elmondhatnék a két koncertről, merthogy Bachhoz hasonlóan Mozart is két estét kapott, de ezek nagyrészét már amúgy is elmondtam valamikor valakinek, így elhagyta gondolatvilágomat, s nem kísért többet, amit meg még nem mondtam el, azt meg amúgy sem volna érdemes, mejegyzem, egyetemben azzal, mint amit már mégis elmondtam. Amint viszont sokkal inkább érdemes sokkal inkább elmondani, mintsem megjegyezni, hogy szerintem még sosem hallottam olyan gyönyörű pianókat játszani, mint amilyen pianókat ezen a két koncerten a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar játszott, így aztán egyből szerelmes lettem ebben a zenekarba függetlenül attól, hogy az egész összeállítás, amelynek inkább nevezném a koncerteket, mint koncertnek, szóval függetlenül attól, hogy az összeállítás milyen benyomásokat tett rám meg milyeneket nem. És ha a zenekarba egyből szerelmes lettem, akkor a karmesterbe viszont másodszorra, mert a második koncertre sokkal előrébb szólt a jegyünk, így a karmester, akit Jean-Pascal Hamelinnek hívnak, már nem csupán egy emberi hát alakú paca volt a vonóerdő előtt meg az orgonától balra, amit egyébként, mármint az orgonát, először azt hittem, csak azért vittek be a színpadra, hogy a Varnus Xavérnak legyen min üldögélnie, miközben a zenekar játszik (végül is sokkal jobb lehet egy orgonán üldögélni, mint valami máson), de később kiderült, hogy még Mozartnak is sikerült írnia valamit, ami orgonán eljátszható (de eredetileg egyébként üvegharmonikára szánta), és így el is játszották azon az orgonán, amelytől jobbra ezúttal, a második koncert alkalmával a mozgó frakk helyett egy végtelenül mély és izzó tekintetű, máskor viszont magával ragadón kedves és derűs arcú, és egyébként szerintem végtelenül jóképű fiatal fickó hajlongott a maga elegáns és gyönyörűen artikulált mozdulataival. Így aztán már csak a karmester által megtestesített jelenség és a zenekar kristályos pianói nekem megérték ezt a két estét a Müpában, még akkor is, ha ezután megint nem megyek többé oda. 

Ahol viszont szintén jártam, és ahová deklarált szándékomban áll újra elmenni, az a Fuga építészeti központ, ahol a legutóbbi Kurtág-est után ezúttal ismét egy Kurtág-esten voltam, amelyen az öreg Kurtág minden négykezes Bach-átiratát eljátszották, és lehet, hogy nem a Müpa vagy a Scala vagy a mittudoménmi Steinway zongoráján játszottak a Fugában, és ezért nem is úgy szólt, mintha valaminek a Steinway zongoráján játszottak volna, viszont ez semmit sem változtat se jobbra, se balra azon, hogy zseniális koncert volt, és hogy a Csalog Gábor és csapata (meg persze az öreg Kurtág) jóvoltából ismét egy remek és emlékezetes audiovizuális élményben részesültem azon a szombat estén. Sőt ezen még az sem változtat, hogy kivételesen azt hittem, nem egyedül megyek el meghallgatni a Bach-kantátákat, köztük a BWV 106-ost is természetesen, de ennek ellenére mégis egyedül mentem el meghallgatni azt is meg a többit is. 

Hát ilyesmik voltak mostanában, és a közeljövő is, mondhatni, hasonlókat tartogat, ha nem hasonlóbbakat. Ugyanis most, hogy soha többé nem megyek a Müpába, legelőször a Ránki Dezsőt fogom ott meghallgatni április hónap közepén, aki Bach-fúgákat és Liszt-darabokat játszik, majd néhány nappal később a rend kedvéért ismét a Csalog Gábor művészetében lehet részem további Liszt-darabok által. A Müpában.

A bejegyzés trackback címe:

https://rezfaszubagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr832760676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tnsnames.ora 2011.07.30. 14:06:04

Szóval, ha jól értem egy koncertnyi Bach-átiratot írt.

Spadla z oblakov 2012.04.20. 00:42:54

a müpában a hangzás fémes. nincs bruhu. olyan, mint mikor az ember villafokkal karcolja az amalgámtömést a nagyörlőkön.

normális ember nem jár a müpába. szintetikus izé.

annagramma · http://rezfaszubagoly.blog.hu 2012.04.23. 20:34:58

@Spadla z oblakov: Fémes? Nem is tudom. Gondolom, egycsillió paramétertől függ, mekkora-miféle zenekar stb.... nemrég a Strauss Zarathustráját hallgattam a rézfúvósok fölött az erkélyről. Az fémes volt.:-)

Címkék: koncert agymenés mozart bach hétköznapi makogás

süti beállítások módosítása