Sosem hallottam Wim Mertens nevét, viszont kifejezetten egészséges zongoradarab volt az én fülem szerint a videó alatt.

Ismét egy remek "ajánlat"! Valahogy van egy hetedik érzéked a jó zenék és fontosságának felismeréséhez. Interpretációs síkon ugyan vannak "nézeteltéréseink", de zenék terén 100+ százalékos a harmónia. Sőt egyelőre elképzelni sem tudok "eltérést" / "disszonanciát" / "divergenciát".

Nekem a darabról egyrészt Vedres Csaba "Mesék, Levelek" albuma villant be azonnal, meg a Zongorazene albuma (benne a monumentális Rochszonáta, Hívójel, Számadás a talentumról, stb.). Valamint a sajnos kiadatlan, hozzáférhetetlen, szerző által YT-ról sajnálatos módon letiltott Hommage Haydn (Haydn modorában írt négytételes zseniális "kortárs-klasszikus" szonáta).

Illetve távolabbról Yann Tiersen francia filmzeneszerző, aki hazájában nagy népszerűségnek örvend szerzőként és előadóként. Az én érzékelésemben ugyan a zenei horizontja nem annyira széles, de ettől én személy szerint még szeretem őt. (De ővele érdemes óvatosan bánni, mert én még nem találkoztam élő emberrel, aki kedvelte volna rajtam kívül. Sőt!)

:-) Ez elsődlegesen nem egy zenei ajánlás volt, hanem egy, a videó láttán kiszakadó darab a szívemből.

De azért tettem ki, mert a mások számára érthetetlen szimbolikájában mégis mások számára is értékes lehet. Mint ezt most be is bizonyosodott.
Ha pont jó távolságról nézzük, ez a poszt a maga tömörségében felfogható a blog ars poeticájaként....

(Én egyébként nagyon szeretem, és hallgatom is Yann Tiersent.)