...

Vigyázz, mert megbasz a rézfaszú bagoly..!

Musikalisches Experiment

-- zene, makogás --
(mostanában főleg makogás..)

Utolsó kommentek

Ne lopj.

Creative Commons Licenc

x


2013.01.20. 12:32 | annagramma | komment

Tudom, hogy sokan mondják, de te hülye vagy. Ezt mondta, és lábfejével behúzta maga mögött az ajtót. Leült. Én csak olyasmibe vagyok hajlandó belefogni, folytatta, amiben nem vagyok biztos. Különben oda az élvezet. Mit törődnék bármivel, amit előre ismerek?
Tudtam, hogy igaza van, és, mint oly gyakran, bosszantott az együgyű igazsága. De tudtam, csak addig bosszant, amíg be nem ismerem. Ameddig meg nem szerzem magamnak, amíg a mások kellemetlen igazságából a magam megszerzett bizonyossága nem válik.
Bassza meg!, méltatlankodtam, inkább a meg-et nyomva meg, mint a basszá-t; Ponyó talán azt gondolta, húsomba vágott, ami igaz is, és kis dicsőségeit soha el nem vitattam, főként, mert tudom: jelentőséget, ha valaki, csupán én tulajdonítok nekik. Ez is gyakran bosszant, ez a végtelen megengedés, de szeretem érte nagyon.
Szétnézett és csellengeni kezdett a lakásban. Ehhez nagyon ért: hogy folyvást úgy tegyen, mintha mindent ma látna először. Velem is mindig úgy viselkedik, mintha csak ma ismert volna meg, az egészen hétköznapi dolgokban is. Hogy iszod a kávét?, kérdezi. Úgy, mint mindig, felelem, ja, érti, szóval már megint mindig van. Kiterekem a nyakadat, mondom erre én, kitekerem a gyökeredet, mondja erre ő. Helyben volnánk. Ahogy karcsú termetét rakosgatja a térnek egyik pontjáról a következőre, miközben az unásig ismert lemezeket és kacatokat mustrálja, megirigylem. Kivételes tehetsége van, hogy a szórakozottság és unottság olyan megkapó elegyével töltse meg a csendet, hogy abba lehetetlen és barbárság beavatkozni. A léte egyetlen felhőtlen, derűs aktus, és ennél nem kívánt soha többet, s képtelen nála kevesebbre. Úgy érzem, órákig csinálhatná ezt (tudniillik a semmit), s én maradéktalan boldogsággal asszisztálnék hozzá azzal, hogy figyelem. Csak úgy, a szemem sarkából, ahogy szereti. Ehhez képest nem értem az irigykedésemet, és ez ismét fölbosszant.
-- Talán keresel valamit? -- vetem oda undokul, csak hogy hagyja már abba ezt a felhőtlenkedést.  
-- Az elveszett életkedvedet, drágám -- válaszolja. -- Drágám, drágám, kedvesem. Életkedvetlenem.
-- Ott lesz az illúzióim mellett. -- játszom ki a leosztott lapokat.
-- Kicsikém, ha szabad így mondanom: fájni jár beléd a lélek!
Kihoz a sodromból a becézgetése, és hogy tudom: épp ezért csinálja.
-- Hagyjál békén. -- adom fel hamar és méltánytalanul.
-- De sótlan vagy! Tréfálok, na. Csak egy ártatlan sóvicc volt, te gyurmafej! Sóvicc gyurma. Akarsz belőle gyúrni valamit? Egy metaforát esetleg?
Nem felelek semmit, a cigarettám után nyúlok. No jó, mondja, horpasszuk együtt az arcunkat. Leül szemben, a karfára könyököl, és magát nem zavartatva eltulajdonít egy cigarettát az enyéim közül.
-- Te, figyelj, nem tudnád azt is hozzáírni, hogy kortyol egyet a vörösborból?
Nem felelek, kortyolok egyet a vörösboromból.
Ő elvigyorodik, rózsaszínű boldogság ül ki az arcára, olyan, hogy leolvad tőle a keménység az enyémről. Kimasírozik a konyhába, és tölt magának is egyet.
-- Miért ülünk itt állandóan? -- kérdezi visszatérve.
-- Nem tudom, Ponyócska. Mert ez az, amit csinálunk.
Magányoskodunk, teszem hozzá, ki tudja, miért. Ismerem az érzést, mondja Ponyó, velem is megtörtént már. Akkor is pont úgy éreztem magam, mint most: hogy sohasem voltam még ilyen magányos. Azért.. akarod, hogy tovább keresgéljek?

A bejegyzés trackback címe:

https://rezfaszubagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr45028591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék: ponyó

süti beállítások módosítása