Egyszer volt egy csávó, ismerős ismerősének az ismerőse, akivel egy ismerős ismerősének az ennedfokú ismerősének a születésnapja alkalmával találkoztam, és gyakorlatilag az egyetlen használhatónak tűnő arc volt az egész n*10^23 létszámú társaságban arra az esetre, ha nem akartam butára unni magam, ráadásul hosszú, barna haja és borostája is volt, ezért annácska beszélgetett vele -- pontosabban vele beszélgetett aznap este.

Úgy fél és másfél év közötti idő elteltével ismét összefutottam a borostás, hosszú hajú, használhatónak tűnő arccal. Olyan volt, mint amikor a Medgyessy Pétert láttam múltkor a MOM parkban: az ember kis híján odaköszön neki, mert annyira ismerős a fazon, de félúton megáll a keze, mert lövése sincs, honnan is, és ettől elbizonytalanodik. Nos, az én kezem valahol a joghurtok és a Silan öblítő között állt meg, ő pedig valahol a szomszéd polc és az én bevásárlókocsim között, és az eltelő két és fél másodpercben vélhetően ugyanaz történt az ő neuronjai között, csak ő hosszú, szőke, kevésbé borostás lányt emlegetett. Mármint arcút. Végül nekem billent be a dolog előbb, hogy ez az említett tulajdonságokkal bíró, mellesleg, hmm, egész jóképű csávó a Holdudvarból, well, ...és akkor összeállt a kép, hogy nyilván a tróger melegítőnadrágom, a hétvégi frizurám és az azt takaró baseball sapka vagy kendő vagy valami hasonló miatt nehéz a minta felismerése, de végül, legvégül felcsillant a diszkrét fény az ő szemében is, mire én persze elpirultam, de talán legfőképp attól, hogy nem tudtam a nevét, ezért nem kezdhettem bele a kedvenc "mi újság, kedves Béla" kezdetű párbeszédbe, amelyben nyilvánvalóan a kedves Béla/... a hangsúlyos, valamint mert a helyzet az volt, ami: összefutottam egy korábban már tulajdonképpen értelmesnek és jóképűnek ítélt hímbe a lehető legtrógerebb fizikai megjelenésemben egy bavásárlókocsival, amelynek tartalma nagyjából a Domestostól a budipapírig terjed. Természetesen arra az egy pillanatra, amelyben tekintetem a kocsi tartalmára ficcent, az ő tekintete követte az enyémet, és én arra gondoltam: nos, nézd csak, ez itt a vécépapír, tudod, ezt most azért veszem, hogy hazavigyem, betegyem a budimba, és szükség esetén, nos, igen, merről merrefelé, mint te is tudod, a lányok is, sőt, tehát igen, ez itt az én budipapírom, amit vasárnap délelőtt vásárolok az Auchanban, és a sorsa, nos.
Mulattatott a helyzet és ez a kis szórakoztató gondolat, mintha valami titokzatosba csöppentettem volna a srácot, amivel egyikünk sem tud igazán mit kezdeni, és ilyesmi gondolatokkal, valamint nyilván egymás nevén gondolkodva ácsingóztunk úgy négy-öt másodpercet ott a folyosók közt a kövön, és én állandóan csak a budipapírra gondoltam, ő meg fogalmam sincs, hogy mire gondolt, de végül is én elégeltem meg a helyzetet valahogy így:

- Nos, gondolom, nincs kedved a Zewa Deluxe budipapírról beszélgetni?

Persze biztos nevettem közben, ő meg nyilván azt mondta, hogy hátöööőő, hogytessék, micsoda, jaaaa, de én meg erre azt feleltem, hogy jól van, akkor szerintem én inkább elmegyek és keresek egy jó kis vízkőoldót, mellesleg Viktort üdvözlöm. És akkor elmentem, és kerestem egy jó kis vízkőoldót.