...

Vigyázz, mert megbasz a rézfaszú bagoly..!

Musikalisches Experiment

-- zene, makogás --
(mostanában főleg makogás..)

Utolsó kommentek

Ne lopj.

Creative Commons Licenc

Kurtág-est a FUGA építészeti központban


2010.11.14. 21:34 | annagramma | 10 komment

 

Ha most az index.hu zenei munkatársa volnék, valahogy így kezdhetném a tudosításomat: ma este tanúi lehettünk, ahogy Kurtág szelleme megszállja a Contrapunctust, egy hobbit nyilvánosan elélvez egy nagy szekundra, és egyébként szimplán halomra kúrnak egy Förster zongorát. Még szerencse, hogy nem vagyok az.:-)

***

A cigartettát tartó női kéz, amely az ajkakhoz emeli a borospoharat -- gondoltam magamról a szünetben, miközben egy magasságával csak vékonysága vetekedő-forma, dús, hullámos, sötét hajú fickót nézegettem a szemem sarkából, aki hozzám hasonlóan kisétált az utcára és megállt egy helyben, majd úgy maradt a következő tizenöt percre, csupán annyi különbséggel, hogy nem vett magához sem bort, sem dohányárut. Viszont ő is stírölt engem az ő szeme sarkából. 

Sosem jártam még a FUGA építészeti központban, de úgy látszik, a hosszú és persze kevéssé alapos kutatómunka kezd beérni, mert végre eljutottam egy olyan koncertre, ahol az átlagéletkor nem harminc évvel az enyém fölött van, és a mögöttem lévő sorban közvetlenül kezdés előtt Ozzy Osborne-ról van szó (ami nem annyira üdvös, de azért mgéis jobb, mint hogy "és bezzeg IV. Károly idején még..."). 

Fura ez a magyar közönség egyébként, és úgy tűnik, ez nem kor- vagy képzettségfüggő: már megint egyedül ültem az első sor balközepén, pont ott, ahol a Szent Mihály templomban az Érdi Tamás koncertjén, kicsit balrább, mint tökéletesen oldalt a billentyűknek, úgy, hogy remekül lehessen látni a játszó ujjakat és a játszó ujjak tükröződését a fekete lakkfelületen -- miközben a hátam mögött lévő nyolc-tíz sor szinte teljesen tele volt. Sosem fogom megérteni, hogy miért gáz az első sorba leülni, kezdem azt hinni, hogy ez valami hallgatólagos közmegegyezés, amiről én még nem nemhallottam, és majdnem akkora amatőr illetlenség, mint betapsolni a tételszünetben, vagy mint elsőként felállni és kisétálni egy hangversenyről, de a magam részéről nem különösebben érdekel vagy zavar (már az első és az utolsó -- tételszünetben tapsolni szerintem is csak egy árnyalatnyival gázabb, mint egyáltalán tapsolni:-), így legalább mindig a legjobb helyről nézhetem a zongoristákat, és mindig megelőzhetem a koncert utáni tömeget a kabátoknál. Lenina Huxley, egy egység pénzbüntetésre ítélem konformerkölcsi szabálysértés miatt. Oh well. 

Szerencsére a tételszünetbe betapsolás jelenségének veszélye ez esetben nem állt fent, mert az igen karizmatikus kisugárzású Csalog Gábor rögtön az elején közölte, hogy ha nem gond, akkor inkább ne tapsoljunk, csak a végén. Máris megkedveltem. 

Az első rész alatt egyébként végig úgy éreztem magam, mint amikor 24-et néztem. Megmagyarázom. Az időszámítás előtti időkben, amikor még nem tudtam, ki az a Jack Bauer, pártfogolt cimborám úgy jellemezte a sorozatot, hogy az írók nem ismernek kegyelmet, mert gyakorlatilag bármelyik pillanatban bármely szereplő -- lett légyen az az idők kezdete óta kulcsszereplő -- akár teljesn prózai módon elhalálozhat. Na most, az első rész alatt én végig úgy éreztem, hogy az adott darab bármelyik pillanatban, akár teljesen prózai módon véget érhet. Mint ahogy bármelyik pillanatban véget is ért. 

Az előadáson, először is, nagyon érződött, hogy nagy odafigyeléssel tervezték és szerkesztették. A laikus hallgató azt várta volna, hogy stílszerűen Bach fogja ellenpontozni Kurtágot, ami valahol (például az E-dúr hegedűpartita prelúdiumában meg a franciaszvit-tételben) meg is valósult, de az előadott invenciót, és legfőképp a vonósok által előadott contrapunctus-tételt egyszerűen valóban megszállta Kurtág szelleme. Nyilván ez a legkevésbé sem véletlen, és nyilván meg is van rá a magyarázat, amit kevésbé laikusok nyilván gond nélkül ki is fejtenének, én csupán észrevételeztem, hogy ez a contrapunctus nem egészen az a contrapunctus, és elismeréssel adóztam az instruktornak, aki így összehozta Kurtággal. Nagyon tudom díjazni, amikor nem arról van szó, hogy előadjuk ezt meg azt, és akkor jó lesz (egy alkalommal például egyazon koncerten volt szerencsém hallani valami elképesztően harmatos-nyálkás Brahms-ot és Sosztakovics Sztálingrád szimfóniáját, és aztán még Chopin Esz-dúr noktürnéjt is, na az fless volt), hanem amikor arról van szó, hogy rendszer, amelynek íve van, léteznek benne ok-okozatok és egyáltalán, valami valahonnan tart valahová. "Vagy valami, vagy megy valahová" -- ugye. Na ez pontosan ilyen volt, és akkor még nem is jön a képbe a tulajdonképpeni élmény, ez csupán annyi, hogy nem bedobunk egy nevet a müpa emelvényére, és hagyjuk, hogy klimpírozzon valamit, és az meg klimpírozik amit kedve szottyan, hanem valószínűleg nagyon gondos és nagyon tudatos (és nagyon sok) munka eredményeképp létrehozunk valami kerek, teljes egészet, mint egy csomag, amelyet a hallgató zsebre tehet és hazavihet magával.

Ezúttal Kurtágból. Én természetesen nem ismerem jól Kurtág munkásságát; miután alapvetően a dodekafón és atonális zenéket is néha nezemre esik meghallgatni, sosem éreztem különösebb hajlandóságot rá, hogy belemélyedjek Kurtág művészetébe -- valahogy olyan volt ez is, mint a teve, izgalmas az a két púp, meg minden, de azért... szóval itthonra ez sem kéne. Viszont egy koncert -- az más. Das experiment, szólt a mottó, kiégetni az agyam Kurtággal, lebaszatni a biztosítékot, vagy valami, pushing to the edge, mint mindig. Élőben és rablóhalalakban, mint tudjuk, valahogy minden olyan más. Nos, Kurtág is más volt. 

Mikor a négy kézre és két zongorára írt átiratait megnézegettem, elmerengtem egy-egy darabon, hogy ezt vajon valóban el lehet-e játszani, pedig azok még igen harmatosak a játékokhoz-jelekhez képest. Most, ahogy ott ültem, és például azt hallgattam, ahogy telitenyérrel, könyökkel meg teljes alkarral verik a zongorát, azon merengtem el, hogy ezeknek tulajdonképpen létezik kottája. Merthogy létezik, láttam is, például a telitenyeres,  "Hommage á Csajkovszkij" címre hallgató darab kottája úgy néz ki, hogy gigantikus tintapacák figyelnek az ötvonalakon, és zongorista fogja magát, és telitenyérrel rábasz megközelítő pontossággal arra az oktávra, amelyet az adott tintapaca közrefog. És akkor ezt csinálja a végéig, majd elkezdi elölről és ugyanezt csinálja a codáig. És akkor röhögsz, és azt mondod, bazz, még volt képe ismétlést jelölni.:-)

Ez persze már az extrém -- már nem Kurtág művészetében (gondolom), hanem amúgy, de az az extrém, ami valahogy mégis remekül illeszkedett az estébe, és még csak nem is azt juttatta eszembe, amikor gyerekkoromban odaszóltam öcsémnek, hogy figyi, most Bartókot fogok játszani, és elkezdtem ököllel verni az ukrán pianínót. Hejj, ha akkor tudtam volna, hogy valójában Kurtágot játszom!:-) 
Szóval, és az este halványodó emlékével ez az érzés is valahogy a homályba vész, de mégis, ott és akkor valahogy volt értelme az egésznek. Például annak, ahogy a hegedűs fickó fogja magát, feláll, átadja a hangszerét az egyik zongoristának, kedvtelve végigsétál a zongora előtt oda-vissza, közben kedvtelve leüt néhány tetszőleges hangot (odafelé fehér, visszafelé fekete billentyűket -- haha, tetszőlegeset!), majd két kézzel szétzúzza, és végül otthagyja valami egyszerű C-dúrban. 

És a másik végén ott volt Bach, a kettő között meg azok a diszharmóniák, amiknek a végső értelmét szerintem érintőlegesen sem sikerült elkapnom, de talán olyan ez, mint a Wordsworth- meg Coleridge-versek, hogy talán csak az érti, aki létrehozta, de még az is csak egy szent pillanatban, évekkel később fogja fel, mit is akart az egésszel. Persze talán nem. A legjobban egyébként a kezdő, "felhangjáték" című opusz tetszett, amely arról szólt, hogy a zongorista némán lefog egy-egy akkordot, és különböző hangokat-akkordokat dönget meg a zongorán, amelyek ebben a némán lefogott, felharmonikus-akkordban zengenek tovább. Meg még az, ahogy a négykezesek egyáltalán "történtek", soha nem látott kézállásokkal játszottak (például nagyon érdekes volt, amikor a Németh András nevű, colos-keskeny, ősemberszőrzetű, amúgy teljesen eszményi csávó a Kurtág után áthangolódott Bachra, és tökéletesen megváltozott a játékmódja, ó és mennyire szépek voltak a Bachot játszó kezei..), szóval hogy technikailag és gyakorlati szempontból elképesztően érdekes volt, az embernek az az érzése támadt, hogy Kurtág egyszerűen leuralja a zongorát, amely nyüszít, szűköl, a saját húrjaiba harap, és végül megadja magát, behódol és beismeri, hogy igen, ez ilyen is lehet. És még az is eléggé tetszett, hogy nagyon sokat játszottak a vonósok hangfogóval, ami valamiféle túlvilági érzést kölcsönzött az egésznek ("mintha valaki jönne", ugye), mintha a lefojtott tudatalatti hangját hordozná a szél. Meg még az is, hogy .... hm, fakk, lehet, hogy kedvelem Kurtágot?!?:-)

Az az érzésem egyébként, hogy Kurtágot csupán hallgatni nem lehet, vagy legalábbis magamfajta hozzánemértőnek nem lenne igazán érdekes ésvagy elviselhető, hanem hogy Kurtágot hallgatni és nézni kell, mert valójában amit ő alkotott, az audiovizuális. Lett légyen szó az ököllel a billentyűket verő zongoristáról (képzelem, ahogy a hegedűs csávó élete hátralévő részében meséli, hogy "egyszer előadtam egy zongoradarabot közönség előtt .....":-), vagy arról, amikor a BWV 106-ot zongorázza a feleségével, és közben mosolyog és mond valamit, és együtt mozog a testük, mert úgy van megírva, hogy úgy mozogjon a testük, és az ember azonnal el akarja játszani valakivel, akivel szeretné hetven évesen is, és.. makk. Ezt egyébként nem játszották szerencsére. 

Szóval az az érzésem, hogy Kurtág vizuális élmény is egyben, nekem legalábbis az, és nem is utolsó. A magam részéről megjegyzem a Csalog Gábor nevét (az arcát nem lesz nehéz, tipikusan az a fickó, akit "már láttam valahol"), meg a FUGA építészeti központot is, és legközelebb is bemagány- és pofátlankodom majd az első sorba. Kár érte egyébként, már a magányoskodásért, mert ismerek valakit, aki biztosan úgy imádta volna, mint én. 

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://rezfaszubagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr672448926

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nacsinák Gergely András - KERINGŐ 2011.02.22. 09:42:32

– Nagyon szép. Mi ez?– Sosztakovics. Második keringő – felete a kipirult arcú férfi, és megigazította a kottát.Csakugyan nagyon szép volt. Másnap is meghallgattam számítógépről, szimfonikus zenekar előadásában, de az már nem volt ugya...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vargarockzsolt 2010.11.18. 08:35:16

Szevasz! Néhány megjegyzés: 1. Csalog Gábor többnyire annyira izgul, stresszel, hogy az ember attól tart, nem fog kiérni a WC-ig. Vagy nem, csak én láttam őt mindig olyankor, amikor nem volt formában - nem a zene megszólaltatását, hanem előadását illetően. 2. Én többnyire élőben hallgatok kortárs zenét, nekem a koncentrációhoz kell a látvány is, mert erősen vizuális típus vagyok. Más esetleg lehunyt szemmel élvezi legjobban Kurtág zenéjét, szerintem ez alkat kérdése. 3. Tetszett a beszámolód, bár a tevés poénod kicsit olcsó volt - lehet, hogy csak nekem, mert már sokszor hallottam, de ez meg legyen az én bajom, minek vagyok olyan öreg?
4. Egyedül szoktam kortárs zenei koncertekre járni, az első sorba szoktam ülni, és nagy ívben teszek a sznob koncertlátogató közönség elvárásaira. Szerintem ilyen koncerteken nagyon sokan vannak így, mindenesetre többen, mint a hagyományos klasszikus zenei koncerteken.
Üdv: VrZs

annagramma · http://rezfaszubagoly.blog.hu 2010.11.19. 07:17:14

Szia,
én nem láttam különösebben feszélyezettnek CSG-t, sőt pont, hogy elég biztosnak látszott a dolgában az estét illetően. De mint írtam is, most láttam életemben először (de nem biztos, hogy utoljára:-), nem vagyok információforrás, csak vélemény. A karizma mindenesetre, belső szervi tünetek ide vagy oda, átjött.:-)

A zenehallgatás mikéntjeiről szívesen elbeszélgetek, mert érdekel, "mások hogyan űzik".:-) Én nem mondanám magam igazán vizuális típusnak, de ezt a koncertet mégis inkább egyfajta "performanszként" éltem meg, valószínűleg mert alapvetően inkább a kíváncsiság vitt el, mint a kortárs zene iránti rajongásom. Viszont a minap például volt egy elképesztő szinesztézikus álmom, az fless volt.:-)

Kösz a kritikát, a tevés poéntól majd igyekszem tartózkodni a jövőben.:-) Nézz vissza máskor is, hátha találsz kedvedre valót. S talán egyszer találkozunk az első sorban.:-)

a.

vargarockzsolt 2010.11.19. 12:02:06

Igen, ide elnézek máskor is, olvasni, zenéket (lopni) másolni. Most éppen Bach 1060-as jegyzékszámú kettősversenyét másoltam át a MOLY-ra. :)

tnsnames.ora 2011.07.31. 18:10:01

Nagyon jó írás, végignevetgéltem az egészet. Én mondjuk a tevés poént nem is igazán értettem.

A közismert vicc megvan? Beszélget egy egypúpú és egy kétpúpú teve. Az egypúpú kérdezi:
- Miért púpós a hátad?
- Miért kérded, neked is van púp a hátadon.
- Áh dehogy! Az egy szépen meredeken ívelő hát, amilyen neked is van. Én azt kérdezem miért van neked mögötte egy púp is!

A sors nagy-nagy szeszélye folytán Csalog Gábor még akár a testvérem is lehetne (remélem nem jár erre, szívszélhűdést kockáztatva). Ugyanis édesapja Csalog Zsolt udvarolt annó édesanyámnak, mitöbb mindkét család nagyon forszírozta az esküvőt, ahogy anyám elmesélésére így vissza emlékszem. Anyám viszont határozott nemet mondott. És ezáltal tulajdonképpen sokat tett azért, effektív értelemben, hogy a világrajöjjek.

annagramma · http://rezfaszubagoly.blog.hu 2011.07.31. 18:48:32

Szerintem csak papírkodó udvariasságból nem írtad a végére a nyilvánvalót: hogy tulajdonképpen a te édesanyádnak köszönhető az, hogy a Csalog Gábor a világra jött..! :-)

Örülök, ha tetszett. Nemrég (mikor felfedeztem a FUGA oldalán) végigolvastam újra, és az az ambivalens érzés járt át, hogy ezt biztosan én írtam-e, annyira egyben van.
De a koncert azóta is intenzíven él az emlékezetemben, és azóta sem ért a nyomába semmi az egyben levés értelemben, úgyhogy a minimum, hogy hasonlón szóljunk róla.

tnsnames.ora 2011.08.06. 19:58:19

"Jó" ez a blogmotor, órákig nem lehetett kommentelni, és mire megkaptam a komment-dobozkát, a felét elfelejtettem, annak amit írni akartam, meg a kedvem is alaposan elment (lehet, hogy nem is kéne írnom semmit sem...)

Csak a Csalog-threadhez adalék, ha már felhoztam...

- Érdekesség: begépeltem a "csalog gábor" "csalog zsolt"-ot a gugliba, és a Google találati lista első oldalán(!!!!), jött ez a blogposzt, a kommentekkel ;)

hu.wikipedia.org/wiki/Csalog_Zsolt
- Csalog Zsolt neve, nem tudom mennyire ismerős: neves író, szociológus, cigányságkutató.

- Édesanyámnál két évvel idősebb (Csalog Gábor meg négy évvel idősebb nálam.)

- Kettejük megismerkedése/kapcsolata is Jászberényhez köthető. Mamám jászberényi születésű, és 18 éves koráig ott is élt, ott járt iskolába (a pesti háborús intermezzókat leszámítva). A Wikipedia szócikk meg említi Csalog Zsolt jászberényi vonatkozását.

- A legutóbbi "híradás" Csalog Zsolttal kapcsolatban, amiről én tudok, hogy halála után(!) előkerült egy pornóregénye, amit a harmadik felesége meg akart jelentetni, a család és a gyerekek (többekközt Csalog Gábor) tiltakozása ellenére. Az esetet a mamám már nem élte meg, pár hónappal korábban elhúnyt.
7torony.hu/index.php?c=17229

Hogy mindezt miért volt ihletem leírni? Mostanra már fogalmam sincs. ;)

foeniculum 2011.08.07. 10:25:23

Hali!
És bocsi, hogy belekotyogok... csak egy részletkérdésre szeretnék rávilágítani :)
(remélem nem ebben a rózsaszínben adja majd ki a válaszomat...)
Szóval: miért nem szeret a közönség az első sorban ülni... az egész egyszerű kényelmi probléma. Ha valaki többször járt már szóló zongorás koncerten, az szintén tudja, hogy a balközép a legjobb hely, az általad megvilágított okok miatt. Amiből legjobb esetben is talán 6db van egy sorban.
Ilyen szempontból nagyjából az első 4 sor a legjobb. Ha csukott szemmel nézel előadást, akkor viszont nagyjából a 8. sor táján kezdődik az "igazán jó" akusztika, akkor oda érdemes ülni.
Az első sor előtt legtöbb koncertteremben van egy dobogó, azaz az előadó magasabbon ül. Első sorból jobban kell fölfelé nézni, ami a nyakat megerőlteti, és koncert végére elzsibbad. A másik a láb... Legtöbb helyen nem lehet kinyújtani, nem lehet megtámasztani az első sorban. Ciki levenni a cipőt, és szétterpeszteni a lábat, főleg, ha az ember nőből van, sőt elegáns ruhás nőből ;)
Az pedig, hogy klasszikus zenei koncertre nagyrészt "öreglányok" járnak, nem az ő hibájuk. Azaz mégis, mert anno nem nevelték tisztességesen bele a gyerekükbe, akik ezután szintén nem nevelték bele a gyerekeikbe a klasszikus zene szeretetét.... meg kellene mutatni a mai fiataloknak, hogy létezik ilyen is, és egész jó élményt tud adni....

tnsnames.ora 2011.08.07. 11:39:05

Aktív koncertjáró lányok, mily kardinális kérdésekre mutatnak rá... :o) Erről is akartam annó szólni, de olyan gazdag volt felvetés-rengeteg a blog posztjainak olvasásakor, és oly szita tud lenni az agyam, hogy ez is elmaradt.

Ami nekem eszembejut idevágóan:

- Erkélyre, pláne Zeneakadémia, kakasülőre, csak akkor érdemes ülni, ha másképp lemarad az ember a koncertről. Az After Crying ZAK-koncertnél (ami nem a halk események mintapéldája, a háromrészes háromórás koncert ráadáshegyeit csendrendelet miatt kellett abbavágniuk a ZAK-os dolgozóknak), na volt aki arra panaszkodott, hogy nem "érkezett fel" a hang.

- Ha van erősítés a koncerten, akkor mindig erősítő közelébe érdemes ülni, hiszen a technikus úgy állítja be, ahogy neki a legjobban szól. ;)

- Ha vizuális élményre vágyik az ember, hogy lássa a kezét a zongoristának, akkor máshová érdemes valóban ülni, mint aki becsukott szemmel akar élvezkedni.

- Ami a gyerekeket illeti, sok esetben nehéz a nagy többséget leültetni hosszabb távra, na pláne kényelmetlen székbe. Én azt sejtem egyre nagyobb és felelősségteljesebb kihívás lesz bármilyen komolyabb és/vagy tartósabb figyelemfelkeltés,olyan lassan múzeumi kinccsé váló dologgal kapcsolatban, mint a "klasszikus" zene, főleg a mai impulzusrengetegben.

foeniculum 2011.08.07. 14:16:34

@tnsnames.ora: egyébként a Zeneakadémia épp az a hely, ahol mondhatni "csak" az első sor volt kényelmes :) épp az előbb említettek miatt. Ott lehetett csak kinyújtani a lábat, egyáltalán kényelmesebben, nem pedig szorongva ülni (bár emeletet nem próbáltam)

Ami miatt pedig én mindezt fontosnak tartom, annak az oka, hogy valójában akkor lehet felhőtlenül csak a zenére figyelni, ha az ember el tud lazulni, ha kényelembe tudja helyezni magát (lehetőségekhez képest), és nem azon agyal, hogy melyik pillanatban épp mije fájdul meg, mi zavarja.... (egyenértékű lehet a 'beleköhögések' problémájával) :)
azaz el tud vonatkoztatni minden külső tényezőtől.

tnsnames.ora 2011.08.07. 15:46:18

@foeniculum:

Igen abszolút igazad van. Ha volt egy koncert, amire akár méregdrága jegyek is voltak, de nagyon el akartam rá menni, a pénzt sose sajnáltam volna rá. Az viszont visszahúzó erő volt, hogy a zavaró körülmények miatt nem fogom tudni úgy élvezni, ahogy szeretném.

Az meg egy óriási lutri, hogy ki milyen koncertet választ ki, hogy elmegy rá.

Címkék: koncert agymenés nyuzik bach klasszik kurtág