Akár le is írhatnám azt a terjengős, a kellemesnél két nagyságrenddel összetettebb mondatot, amely úgy kezdődne, hogy "tudom, hogy nincsen ízlésem, vagy ha van is: rossz, és ..", de képzeljük el, hogy leírtam, és hogy azután hozzátettem: de nekem ez akkor is tetszik, pontosan így, ahogy van. :-) Kísérleti borítócsere.

Hogy Bach hogyan tért vissza holtából, azt talán majd egy másik posztban nem magyarázom meg, most inkább annak állítanék szívesen emléket, hogyan is született az új borító. 

Nos, az új borítóhoz felhasznált eszközeim: 1 darab Panasonic FS3 típusú hagyományos fényképezőgép, egy darab száz forintos, Obi márkájú elemlámpa, egy kopott, fekete színű kottaállvány, valamint egy félbehajtott papírzsebkendő és egy befőttes gumi. A fényképezőgépet természetesen a fénykép elkészítéséhez használtam, a kottatartót hozzá állványnak. Amit a képen látunk, az egy mellmagasságban lévő polc, amelyen egyébként is laknak a fiúk. 

Eredeti tervem az volt, hogy valahogyan megmanipulálom mind a valóságot, mind később a képet, hogy a háttér némileg homogénebb és egyszerűen háttérszerűbb legyen: a könyvek mint textúra, és az előtér eseményeire fókuszálok átvitt és literális értelemben is. Ez a legelső kísérleti képek után úgy módosult, hogy de jó lenne egyáltalán fókuszálni valamire. Amikor végre mégis sikerült, kiderült, hogy a háttér és az előtér közti bő öt centiméter nem elég olyan minőségű gradienshez, amilyet én elvártam volna, viszont legalább mindennek eredetileg is majdnem szépia színe lett a nálam természetesnek nevezhető fényviszonyokban. Így életemben először hasznát vettem a fehéregyensúly manuális beállításának (ekkor legalábbis még azt hittem, hasznát vettem), ettől való-színűbbek lettek a képek, s egyszerre az a halvány kontraszt is megszűnt a vélt háttér és vélt előtér között, amit talán egyébként is csak én láttam bele. Ezért új megoldást kellett találnom, és az ötöltem ki, hogy erős megvilágítással látom el a baglyot és mesterét, ezáltal valamiféle angyali ragyogást érek el kettejükön, míg minden más a háttérbe szorul. Elnézést kértem a többiektől, és előkotortam a régi első biciklilámpámat, de ahhoz nem volt elemem, úgyhogy még mélyebbre nyúltam az obi típusú elemlámpáért, ami egy százéves csavarhúzóval együtt az egyedülálló nők villanyszerelési túlélőkészlet ebben a lakásban. 

Az első próbálkozások természetesen botrányosra sikerültek, illetve úgy is mondhatnám, Bach földöntúli ragyogása a fehér haja és bőrszíne miatt olyan pompásra sikerült, hogy lényegében semmi sem látszott abból, mi ragyog. Ekkor kerítettem egy papírzsebkendőt és egy befőttes gumit, és tompítás gyanánt ráhegesztettem utóbbival az előbbit az elemlámpára. Itt elgondolkozhatna az olvasó, hogy miért található hatvan évnél fiatalabb nők konyhaszekrényében befőttes gumi, mint ahogyan én is tettem, de tudja isten, valamit azért tanultam anyámtól is. 

Miután egy kicsit visszavettem az általános fénymennyiségből, és alulról megvilágítottam a témát, meg kell, hogy mondjam, élőben igazán remekül festett. Volt valami ördögi az alulról megvilágításban és Bach átszellemülten ragyogó, égbe tekintő arcában.... és mindez egyáltalán nem jelent meg a fényképen. Ellenben végre hozzávetőlegesen normális fényviszonyok keletkeztek rajta, és így született egy vagy kettő darab elfogadható fénykép. S mivel itt már -- egy teregetést leszámítva -- a művelet másfeledik órájának végén jártam, úgy döntöttem, nem a kivitelezés számít, és különben is, bármikor rajzolhatok glóriát bárki feje fölé, ha nagyon akarok. 

És hát a végeredmény odafönt. Sajnos képtelen voltam a színes változatot használni, már csak azért is, mert a könyvek jelentős része fekete (érdekes, hogy az összes életrajzi könyv fekete... pedig nem mindenki halott még közülük), és ez egyfajta nem kívánt tragikumot csempészett a látványba, ezért maradt az általános "dizájnba" (nem szívesen nevezem azért ezt dizájnnak) illeszkedő barnás tónus. De lényegében mindegy is, mert arányaiban egyáltalán nem illik semmihez az egész, de ennél szélesebb képet nem lehet erről a polcról csinálni, egyszerűen mert ez egy nyomorultul keskeny polc, és fogom is én átrendezni az egész vacak lakást érte, és különben is azt csinálok, amit akarok!:-)