Egy a legszörnyűbb álmaim közül az volt, amikor azt álmodtam, ébren vagyok, az ágyamban fekszem, és hallom, ahogy valaki matat a nappaliban. Megpróbálok megmozdulni, de nem megy, érzem a tagjaimat, de ólomnehezek, percekig próbálkozom a szemhéjamat felnyitni, de az sem sikerül, mintha elkábítottak volna, és közben valaki folyvást mozog és matat. Aztán érzem, hogy belép a szobába és odajön az ágyhoz, felemel a hónom alatt és a térdhajlatomnál, és nekem háttal vonszolni kezd, a szemem résnyire kinyílik, és elmenőben látok magam előtt egy széket egy piros adidas hátizsákkal. És ekkor felpattan a szemem, ott fekszem a saját hálószobámban abban a pózban, ahogy álmodtam előtte, sötét van és csönd. Pislogok néhányat, és megmozdítom a jobb mutatóujjam. Sikerül.
Ezután kurvára féltem felülni, de kimentem, körbenéztem az üres lakásban, és ellenőriztem, hogy zárva-e az ajtó. Zárva volt.

Az este (egész pontosan inkább ma hajnalban) lefekvés után az ágyban eszembe jutott, hogy vajon nem felejtettem-e el megigényelni a jövő heti utazásomat, mert ha igen, akkor hétfőn nem jutok el Frankfurtba, ami némiképp kellemetlen lenne. Nem tudtam visszaemlékezni, hogy csak akartam-e, vagy meg is tettem, és alighanem ezzel a kétellyel aludtam el. És azt álmodtam, hogy jövő hétfő van és Frankfurtban vagyok, az ottani irodában beszélek valamit a projektmenedzserrel, és akkor hirtelen bevillant, hogy mégis hogy kerülök ide, ha azt sem tudom, leadtam-e a kérelmemet. Néztem a pasast és rájöttem, hogy még mindig nem emlékszem, ha viszont így van, akkor nem lehetek itt, hiszen akkor már tudnám, hogy leadtam. Ez a kis logikai hiba zárlatot okozott az álomban, alighanem rájöhettem, hogy álmodom, és abban a pillanatban fel is riadtam belőle. Ez pedig csak azt jelentheti, hogy vagy túl sok kétszer megnézni a Waking life-ot, vagy túl kevés.

Visszaaludtam amúgy, és az Oktatómmal álmodtam, bent voltunk a főiskolán, pártfogolt barátocskám államvizsgája előtti napon (tehát a jövőben), folytak az előkészületek, és emlékszem anyámékra, akik rejtélyes okokból megjelennek, egy hűtőre, amiből kiömlik egy üveg lezáratlan fehérbor, az assembly oktatómra, akibe az a fajta szemrebesgetős, csinosan felöltözős, ábrándozós szerelmes voltam két vagy három hónapig úgy huszonkét-huszonhárom évesen, amelyik a gimnáziumból nálam kimaradt, majd egyszer elvitt motorozni, és ezzel csettintésre el is múlt az úgynevezett szerelmem, de azóta is szívesen látogatom, ha a főiskola felé járok. Szóval emlékszem rá is, de legjobban az Oktatómra, aki álmomban persze kívánalmaimnak megfelelően fiatalodott tíz évet, rendkívül jóképű és fitt volt, és kézzel írtam neki valami levelet arról, hogy miért nem kéne nekem olyan pasi, aki napi tizenkét órát dolgozik, és közben annyira szerelmes voltam, hogy ébredés után még percekig hevertem az ágyban az érzés után sóvárogva, míg csak el nem illant végleg.

Néhány óra múlva sárgadinnyével, szőlővel és borral álldogálok majd a Batthyány téren az Attilára várva, akivel a nagyszerű esti program az, hogy füvet szívunk, teret és időt görbítünk, vonalmenti integráljuk magunkat, vagy egyszerűen csak véreres szemekkel bámulunk át egymáson. Ki tudja, és mit is számít.