Némileg félve akasztom erre a mókaság címkét, mert egyáltalán nem viccesnek szánt, meg nem is találtatott annak azóta sem, hogy elkészült. A címben szereplő szóvicc is inkább szánalmas, mint vicces, bár a szánalom gyakran fogódik kézen a nevetés által, csak nem mindegy, hogy alulról, vagy felülről. 

Szóval botlottam a minap ebbe a szívszorító alkotásba, és ennek egyenes következményeként érkezett a következő gondolat:

És hozzá egy kedves, régi koan: 

A tanítvány megkérdezte: 
- Mester, te azt tanítod, hogy az Én csak illúzió. A múltkor mégis pofon vágtál mozdulataim fegyelmezetlenségéért, amikor kilöttyintettem a vizet. Engem ütöttél meg, vagy egy illúziót? 
A mester így szólt: 
- Mutasd meg nekem a szőlőt!
A tanítvány elvezette a Mestert szőlőlugashoz. A Mester megérintette a szőlőtőt: 
- Ez a szőlő?
- Nem - felelte a tanítvány -, ez a tőke. 
A mester megérintette a kacsokat. 
- Ez a szőlő? 
- Nem, ez a fürt. 
A Mester letépett egy szemet a fürtről. 
- Ez a szőlő? 
- Nem, ez egy szőlőszem. 
A Mester eldobta a szőlőszemet. A tanítvány sírva fakadt.