...

Vigyázz, mert megbasz a rézfaszú bagoly..!

Musikalisches Experiment

-- zene, makogás --
(mostanában főleg makogás..)

Utolsó kommentek

Ne lopj.

Creative Commons Licenc

bizalmi ceruzalopásom


2012.04.13. 01:35 | annagramma | 7 komment

A kontraszt kedvéért azzal akartam kezdeni, hogy régen leszoktam már arról, hogy tárgyakhoz kötődjem, hogy misztifikált, szentté avatott dolgaim legyenek, amiket titokban magammal hurcolok mindenhová, mint egy kisgyerek. Azután rájöttem, hogy ebből két dolog nem igaz csupán: az, hogy régen, meg az, hogy leszoktam.
Próbáltam használati tárgyra szépíteni, de így is kikezdhető a dolog. Ami igaz belőle, hogy tudatosan nemkeresem lehetséges kötődésem tárgyait, vagy tudatosan és lehetőleg a felismerés előtti pillanatban megszabadulok tőlük, ha mégis valamiképpen meglettek. Legfőképp, hogy ne gyártsak kéretlen hagyatékot magamnak, ha nem muszáj.
Ezért nem nézem már, milyen színű öngyújtót adnak a benzinkútnál, és nem dédelgetem a véletlenül rámmaradottakat sem, nem teszek el konyhai cetliket, kavicsokat, használt zsebkendőket, fél pár zoknikat. És nem siratom meg az összetört bögrét, amelynek egyedül maradt a párja, vagy a kifogyott vagy elveszített tollat, amellyel évek óta jegyzeteltem. Mint a napokban kiderült, az sem rendítene meg, ha a mindig magamnál hordott jegyzetfüzetet veszíteném el: ha elhagytam, hát úgy kellett lennie.
E törekvések már lakóhelyemre is kiterjedtek: amióta legutóbb elköltöztem, hajlamos vagyok erre is úgy gondolni s úgy nevezni, a lakás, amelyben élek, mintsem otthonomnak, s van ebben valami örök érvényű, megfoszthatatlan szabadság: hogy aki semmiben nincs otthon, az mindenben otthon van.
Ám ha beljebb kerülünk, úgy értem, a lakásban, amelyben élek, mégis elkerülhetetlenül otthonságom tárgyaival találkozunk. Könyveim egy része úgy vált enyémmé, hogy kamaszként szisztematikusan végigolvasva anyám szekrénysorának tartalmát, ami tetszett, “if I like it, it’s mine” jeligére egyszerűen áthelyeztem a magaméra. Verseskötetek, Robert Merle és Remarque majd’ összes regénye, számos Graham Greene, Joseph Heller, miegymás származik e jóhiszemű elbirtoklásokból. Másokat kaptam, s legtöbbjüket magam szereztem -- de tán mindről meg tudnám mondani, mikor, honnan s miért.
Aztán ott vannak a lemezek: a bakelitek és a cédék. Ezek többsége is személyes dolog, származik valahonnan. Valamelyik nap azt álmodtam, hogy tűz ütött ki a lakásban, és én gondolkodás nélkül azonnal a lemezeket és a könyveket próbáltam menekíteni. Hülye egy dolog, ha elképzelem, hogy ott állok a Haydn összes zongoraszonátájával meg a Popper Péter életművével, és közben nincs egy tiszta fehérneműm, amit fölvegyek.
Aztán ott vannak a zeneszerző akcióhősök, akik vigyáznak a lakásra (amelyben élek), mikor nem vagyok ott. Néha a zongora tetején laknak, és máskor meg a hifin, vagy a komód tetején, közel a lemezekhez. Néha buliznak, és karácsonykor, meg amikor hosszabb időre elmegyek itthonról, kirakom őket az ablakba, hogy szemlélhessék a jövésmenést, és a jövőmenők is felpillanthassanak rájuk. Régóta nem jártam úgy koncerten, hogy valamelyikük ne jött volna velem -- úgy értem, elviszem, és titokban hozzáérintem, felrakom, ráültetem dolgokra, megmutatok neki ezt-azt, hogy aztán az ennek-annak az aurájával és legmélyebb érvényével gazdagabban, ugyancsak titokban csusszanjon vissza helyére a zsebemben.
És még, úgy hiszem, volna mit sorolni: ördöglakatok, kották, meg apám felhúzós metronómja, meg valakinek az átlyukasztott személyi igazolványa, ÁM mindettől a historikusan rámmaradt sokaságtól eltekintve, úgy gondoltam, nincs már, ne legyen több ilyen. Hogy már van belőlük elég, hogy ki tudja, mennyi egy élet, de arra már szerintem van belőlük elég. Hogy nem kell már több Achilles-sarok, amit majd feltör, és megkeményít majd felrepeszt az idő meg az élet.

És aztán ott ülök egy random estén a valamelyik kocsmában, és szívom a magam kedélyes cigarettáját -- ez még azokban az időkben volt, amikor lehetett dohányozni a kocsmákban --, és nem jut eszembe a film címe németül, úgyhogy a magyart mondom, ez a fazon meg, velem szemben, előveszi a nála lévő esetleges kiadványt, és a hátuljába felírja a filmcímet egy ceruzával. Akkor beleszív egy utolsót az ő cigarettájába, és otthagyja az egészet, hogy hozzon még egy kört a pulttól. Én meg nézem az ottmaradt holmit, hogy miféle grafikák vannak a füzetben, és ez a radír végű ceruza meg csak a kezem ügyébe kerül. Valószínűtlenül zöld színű a radír, és ugyanolyan a felirat a ceruzán, hogy 2.5, meg F, Erberhard Faber. Azonnal megszeretem a ceruzát, és elfog a vágy utána. Hogy ezzel írt oda ez a szeretnivaló fazon az előbb, és úgy hazavinném ezt pillanatot. És akkor benyúlok a táskámba, a jegyzetfüzetem után, és kiveszem a benne lévő ceruzát. Pont ez az ócska ceruza van nálam, gondolom, amit futtában vettem valamikor, olyan, aminek lepereg a borítása, ha kicsit megrágják, és hát igen, kicsit meg is rágtam a végét, de az idő szűkösségére való tekintettel nem gondolkozom sokat: óvatosan kicserélem a ceruzákat, és a jegyzetfüzetemet visszacsúsztatom a helyére.
A gyanútlan fickó visszaérkezik az asztalhoz az ő sörével és az én borommal. Leteszi őket, rágyújt ismét, és nekem eszembe jut, ahogy nemrég, közös múltunkra való tekintettel, azt mondtam neki: ne ijedj meg, de a végén még az lesz, hogy barátok leszünk. És talán észre sem veszi, hogy kicseréltem a ceruzákat, és hogy milyen hálásan és szeretettel nézek rá, amiért itt van. Amiért el mertem csenni a ceruzáját. Úgy, mittudomén, örökbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://rezfaszubagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr834399748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jgy 2012.04.13. 13:05:11

Észrevételek komolyodó sorrendben.

1) Fölvihogtam a gondolatra, hogy a benzinkútnál vásárolt öngyújtó színe mindegy ugyan, de kipróbálod, működik-e. (TUDOM, hogy nem ott veszed, ahol in concreto a benzin van. Azzal együtt.)

2) Ha jól értem, szabadulni törekszel a tárgyak kultikus szerepbetöltésétől, miközben a zeneszerzők hangversenyre való elvitele mintha ugyanarról szólna.

3) Az egész bejegyzés tetszik (ezúttal is), főleg a vége nagyon olyanos, amilyennek ismerni véllek. Random este, kocsma, fazon stb. Nagyon otthonos nekem.
Nem udvarlás, inkább a talált kincs megosztása.

annagramma · http://rezfaszubagoly.blog.hu 2012.04.14. 17:08:58

1) te dohányoztál, úgyhogy tudhatod, néha milyen kicsin múlik, hogy az ember nem repít valóban a levegőbe egy benzinkutat.
(- ok, te tankolj meg, kiszállok én is elszívni egy cigit
- ??
- mi van..? ..ja.. ja nem.)

2) Jól érted. Azt gondolom (mint a mellékelt ábra mutatja), hogy minden ember közül, noha a legrészletesebben, mégis gyakran a legkevésbé magunkat ismerjük. És az mindig felemelő pillanat, amikor nemcsak felismerjük és elkezdünk képesnek lenni együtt élni az ebből adódó (vagy ezzel magyarázható) hibákkal vagy ambivalenciákkal, hanem boldogak vagyunk tőlük egy kicsit, valahol a súrlódási ponton, amolyan pártatlanul, csak úgy, elvárások nélkül.

3) Örülök.:-)

Spadla z oblakov 2012.04.17. 10:12:57

hát ez mekkora blog már!

hű de jó!

Spadla z oblakov 2012.04.19. 09:10:57

Kéretik új posztot gyártani.

annagramma · http://rezfaszubagoly.blog.hu 2012.04.19. 10:14:37

A blöff helye: lesz majd..
Szedni kell a gyapotot a földeken, rusnya hétköznapok.

Különben üdv.:-)

Jgy 2012.04.23. 17:07:46

@annagramma: Szerettem volna ehhez küldeni egy képet, de nem találom a neten, és a könyv is csak kölcsön volt nálam. Egy Miroslav Barták nevű cseh karikaturista készítette, akinek a stílusa NAGYON közel áll hozzám. A képen valami olimpikon áll fényképezkedős pózban a benzinkutasokkal, kezében az olimpiai fáklya, mindhárman protokollárisan vigyorognak az objektívbe. A kép sarkán gyászszalag.
A többivel, amit írtál, egyetértek.

Címkék: agymenés szeretnemszeret tűnőd

süti beállítások módosítása