Van ez a valaki, akiről igazán csak olyan szavakkal tudnék beszélni, amik nem léteznek. Akivel befeküdnék egy erdő közepére egy nagy plédre, infúzióra kötnénk magunkat, néznénk az égitesteket és a fatörzseket, és egyáltalán nem akarnánk megváltani a világot, csak beszélgetnénk egy végtelen hajnalon át. Szeretkeznénk is, talán. 

De semmiképpen sem mennénk a civilizációba, ahol a hétköznapi dolgok és a közönséges érintések megfojtanak mindent, és pont annyi kedvem lenne ott lenni, ahol vagyok, mint bárhol máshol a világban, bármikor, bárkivel.