Megnézném a blogomat, hogy írtam-e valamit.

A legutóbbi film végén, amit láttam, imádkoztam, hogy ne süssék el azt az ellenszenves drámai kelléket, hogy amikor vége a történetnek, mesterségesen visszatérnek a szívettépő elveszett boldogság jeleneteihez, feltámad a halott, ismét szerelmesek a szerelmesek, és fáj az elveszett illúzió. Majdnem megtörtént, már bepörögtek a szépia kockák és a tengerparti alakok, de akkor megjelentek "a betűk", amitől az ember reflexszerűen felül, elkezdi keresgélni a kabátját a moziban, vagy fogja a szorító hólyagját és kimegy a klotyóra, még akkor is, ha tovább munkálnak benne a film okozta érzetek. Merthogy ezzel vége.
A várt, mégis hirtelen arcomba toluló végefőcímet láttam ma magam előtt.
Starring ....
Special thanks to ...

To be continued. De az már egy másik film, más főszereplővel... A válogatás lezárulni látszik.

Nekem sem ártana kiosztanom az enyémben a szerepeket, de nincs most erőm eljátszani egy újabb főszerepet. Nagy kérés, hogy statiszta lehessek?