...

Vigyázz, mert megbasz a rézfaszú bagoly..!

Musikalisches Experiment

-- zene, makogás --
(mostanában főleg makogás..)

Utolsó kommentek

Ne lopj.

Creative Commons Licenc

hogyvagyok


2009.02.16. 14:02 | annagramma | komment

Menetrendszerűen megérkezett az eheti lidércnyomás is, az elmúlt hetekben rendszerint delíriumos, elmebajos álmaim vannak vasárnap éjjelenként, verejtékben úszom és forgolódom, reggelente úgy rémlik, öt percnél többet nem alhattam, bár ennek ellentmondani látszik az átélt álom mennyisége, amiből persze nem sokra emlékszem (intenzitása van, és nem története, ugyebár). Megjelenik benne minden, ami foglalkoztat mostanában, főként persze fickók, de sem ők, sem én nem hasonlítunk magunkra, minden valószerűséget nélkülözve jelenünk meg valami szürreális ámokfutásban, ami a tudatalattim leképeződése lehet. Örülnék, ha a tudatalattim valamivel egzaktabb módon kommunikálna a tudatommal, mert így őszintén szólva kurvára megijedek tőle.

Míg a tudatalattim ámokfut, fizikai valóm egyéb, gyakorlatibb vonatkozású dolgokkal foglalatoskodik, például hogy a rémálmomból reggel nyolckor a kaputelefon-szerelő csöngetett fel, aki fél órát szöszmögött a beltéri egység zsinórjait pakolgatva és mindenféle biszbaszokat kattogtatva, miközben én a szőnyeg szélén üldögéltem és azzal próbáltam magamhoz térni, hogy a szerelő arcára nőtt "big bushy beard"-en, és a rajta lévő lila színű síruhán, valamint a hozzá tartozó gumicsizmán kacarásztam magamban, ő meg csak piszmogott, hogy aztán legyen pofája elkérni ezeröccázat az egészért, amit pofátlanságnak tartok az évi 70+ E forint közös költséget figyelembe véve, de amúgy szó szerint egy fillérem nem volt itthon, így szerda reggel is örülhetek neki. Miután elment, visszaájultam még negyven percre, de a megkönnyebbülést hozó álmatlan alvás helyett csak még vadabbakat halucináltam, amin az sem segített, hogy az asztmás macska tízpercenként az arcomba hörgött.

Egyedüli szerencse, hogy ma nem dolgoztam, helyette az ortopédia szennyes, romlott levegőjét szívtam két és fél órán át, hovatovább szerintem feleslegesen. Dr. Csoda ma nem rendelt, csak egy bizalomgerjesztő arcú, ezüstszín hajú csóka, tisztességes figura, de látszott, hogy rohadtul unja a munkáját. Megértem. Az egyetlen jelenség, ami nem undorral töltött el a várakozás alatt, az asszisztensnője, akit egyébként ismerni vélek, talán faterom révén: egy hosszú, göndör, aranyszőke hajú, karcsú termetű, kecses mozgású nő, aki bőven túl lehet a harmincötön, de kora és munkája ellenére szép és érdekes arcú maradt. Szóval ennek az élménynek, meg a kezemben lévő könyvnek hála, nem éreztem teljesen feleslegesnek az ortopédiára pazarolt két és fél órámat, bár a térdem továbbra is szar, és ha nem ülhetek márciusban bringára, akkor kurvára mérges leszek.

Egyébként a Beregi Tamás könyvét is beleálmodtam valahogy az éjjeli elmebajba, valószínűleg túl intenzív volt az a tömény száz oldal, amit tegnap este első nekifutásra lenyomtam belőle. Jó kis könyv ez, valaha már kézbe vettem egyszer, de akkor boldog kapcsolatban lévén nemigen érintett meg, a srác elvetemült boldogságkeresése és szakítás utáni zaklatott élete nem egy meghitt, meleg, ötödik emeleti szoba ágyába való olvasmány. Na persze most... egyik percről a másikra jutott eszembe, hogy el kéne olvasni, és két nap alatt megszállott lettem. Azt hittem, hogy fuvolázni fogok ma, de lehet, hogy kizárólag olvasni. Nem kéne egy hét alatt kiolvasnom, ezt az érzékeny írást majszolgatni kéne, de már érzem, hogy ez nem olyan könyv, amit vigyázva fogok olvasni. Elég az is, hogy ismerek valakit, aki nagyon hasonlít az íróra. 

Mire kijutottam az sztk-ból, már szállingózott a hó a csípős hidegben, amit tróger, asszimiláló öltözetem csúcsának, a piros pulcsim kapucnijának fejemre húzásával és egy közönyös fintorral reagáltam le, aztán hazabandukoltam. Nincs jó kedvem, bár nincs rossz se, lelkesedéstől mentes vagyok, bárcsak álmos lennék még, akkor átalhatnám a napot. Nem vagyok kíváncsi, milyen lesz ez a hetem, a munkahelyem szennymentes, érzelmileg steril, kedves burkán kívül tökéletesen céltalannak érzem magam. Az idő diszkrét pillanataiban tudom, mit akarok, de ha összekötném a pontokat, valami torz, rendszertelen rezgés grafikonját kapnám. Ha jobban belegondolok, ez az állapot többé-kevésbé másfél éve tart, és kurvára unalmas, kurvára unalmasak a kedélyállapotom-ingadozások, az ostoba és balfasz szituációk, amiket teremtek magamnak, a defenzív, ösztönös lavírozás, amivel mindent sikerül kikerülni, amit nem kéne. Legalább a nyomorult tavasz jönne már, a bicikliszezon és a pulcsiban flangálás, teljesen befordít ez az odvas fogú, büdös szájú zimankó.

A bejegyzés trackback címe:

https://rezfaszubagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr66946457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék: agymenés hétköznapi makogás

süti beállítások módosítása