Vannak azok a piperkőc zenészek, akik elvárják, hogy a közönség megtisztelve érezze magát, amiért oly kegyesek voltak és játszottak neki. És az előadás zárultával két ujjhegyükkel a mellényzsebükbe pöckölik őket egytől egyig. És vannak azok, akik olyan mélységes alázattal viseltetnek a zene iránt, hogy úgy érzik, nem ők játszák a zenét: a zene kelti életre (hogy mondjam: élteti!) őket. Az apám is ilyen ("én sohasem értem fel Bartókhoz... talán te egyszer fel fogsz!" -- mondja, és a szívem szakad bele, mert ha ő nem, hát épp én?!). És ilyen Daniel Barenboim is.

Senki vagyok persze ahhoz, hogy bármit is szóljak róla. És nem az, hogy tegnap este annyi ember lógott a müpa mennyezetén is, hogy inkább darázsfészekre emlékeztetett a terem, és még csak nem is az, hogy bárhányszor állt is föl, mindenkinek, szinte mindenkinek meghajolt és a szemébe nézett, és a legkevésbé az, hogy fölállva-éljenezve négyszer tapsolták vissza és ő hagyta magát. Hanem az, amikor harmadszorra jött vissza, és én az orgonasípok alól még épp elkaptam azt a titkolt, önfeledt nevetést, ami kibújt belőle a színpad felé jövet, az a gesztus, amelyben előkacsintott a szolgáló mögötti arc. Végtelenül derűs volt, odaadó, ámélkodó és örömteli. Fantasztikus. Ahogy az előadás. Istenem, egész éjjel azt álmodtam, hogy ott ülök az orgonasípok alatt, és eljön az a pillanat a második rész elején, amikor a három kis keringő első tételét játszotta, amikor jóllehet másfél ezer ember vesz körül, de te csak őt látod és hallod, a kezeit és a zongorát. Gyönyörű volt. Sírok, ha rágondolok, ahogy majdnem kipötyögtek a könnyeim odabent is.

Kollégám -- a jó -- megszerezte azt a dvd-kiadványt, amivel már két hónapja szemeztem a különböző online üzeletekben.. úgyhogy dedikáltattuk. Most itt figyel a szekrényen, aláírva a mester által. Szipogott, miközben aláírt, náthás volt. De azért nem mulasztotta el nekünk is azt mondani: thank you very much, azon a nyeszlett kis hangján. Gondoltam, adok neki egy zsebkendőt, de nem akartam tolakodó lenni, ahogy azzal sem, hogy megkérdem, nem bánná-e, ha megfognám a kezét. A zseniális, nagy, puha, meleg kezét. Még ő sem akarná idegenek kezeit fogdosni.

 Amúgy tényleg. Tapsvihar, embertömeg, éljenzés, szájtátás, slampogás szépruha ámulás tapsolás.... nagy szar. Ott lenni érezni megszűnni létezni. Ez.