Megfagyok mert ezek a buzik nyomják rám a porlasztott jeget a légkondiból, de nem veszem fel a Balázs pulcsiját mert KEMÉNY vagyok és megvárom míg a hideg adja föl, közben meg ezt hallgatom 

és a következő videoklipet képzelem hozzá: zenén kívül semmi hang, lassított felvétel. Felállok, torzul az arcom. Eszelős és megátalkodott tekintettel körülnézek, majd lassan előhúzok egy baltát. Könnyed és kecses mozdulatokkal hátulról meglepem az egy sorral előttem ülő natívszpíker függönyhúzogató fényérzékeny zombit hátulról. Torzul az arca, látszik rajta a meglepettség és a rémület. Szétzúzom a fejét, minden csupa vér az asztalán és paravánján. A körülöttünk lévők a meglepettségtől szoborrá dermedve iszonyodnak és menekülni próbálnak, de hiába. Végigjárom az egész irodát, és akibe ahol tudom, beleállítom a baltát. Őrjöngés, fájdalmas, üvöltő arcok, elkeseredett menekülési kísérletek. De én módszeresen végiggyilkolom őket, precízen, ahogy a munkám végezném. A mögöttem az ablaknál ülő picsát semmiért ki nem hagynám. Végül leszaggatom a szalagfüggönyöket, amelyekre a vérük fröccsent. Mondtam már, hogy utálom az open space irodát??

# ó igen. és levágattam hajam olyan rövidre, hogy épp csak a fülcimpám alá ér. Ez már az idei bringás firzura. :-)