Nagyon vártam már ezt a hetet. Nem március negyedik hetét, hanem azt a hetet, amikor eljő az üde tavasz, és bringára lehet pattani úgy, hogy az ember lánya rajta is marad. A héten már majdnem 80 km-t tekertem, és ha az időjárás közbe nem szól, szombatra meglesz a 130. Az új melóhelyig csak 12-t kell tekerni, és nincsenek benne kemény szakaszok, mint amilyen például az alagúttól a Márvány utca, majd Alkotás út volt a MOM park felé, de ez most még nem zavar annyira, úgyis formába kell lendülni. A 14-es villamos vonalán megyek, olybá tűnik, a Béke út talán az egyetlen, amely egyben maradt ez után a tél után, és elég széles is, úgyhogy be lehet lőni egy pompás 30-as utazósebességet. Meglepődtem amúgy, hogy nem okozott különösebb megerőltetést újra nyeregbe ülni; talán most, a harmadik napon érzem először egy csöppet a karomban és a lábamban, hogy használva voltak. És ugyan a nagykörút elég nyomor, főleg esténként, de azért nagyon élvezem most is. Reggelente már süti a nap a nyugati oldalát, és ez bár nem kárpótol a budai rakparton (az autómentes, felújított, de még át nem adott alsó rakparton!) a szigeten túli napfelkeltékért, a vizen táncoló napsugarakért, ..de ha majd nagyon hiányzik már, legfeljebb teszek egy kisebb kerülőt. :-) Hozzáteszem, hogy a rakpart Margit hídtól délre eső horrorállapotú bringaútja viszont a legkevésbé sem hiányzik. Mostanában Mozart zongoraszonátáira tekerek, ez külön élmény. Téli hullamerevségéből feltámadt ez az ótvar porhüvely, amelyben élek -- és végre megint olyan, mintha tényleg erre találták volna ki. A munka is hamar elrepül, mintegy a két bringázás közti pihenés. Hétfőn ismét indul a bringázz a munkába kampány, amelyen ex-lufis arcokkal nyomjuk az új, "Life, Cycle" fantázianevű (a névben rejlő nyelvi leleményt valószínűleg csak informatikusok képesek értékelni) csapattal.

Mondtam, hogy új zongoratanárom van? Meguntam a városon kívülre járni, és mit ad isten, a neten beleszaladtam egy negyvenes olasz fickóba, aki ingyenes, bárki által látogatható koncerteket tart a lakásán, és órákat is tart. Ma volt a második. Igazi kaland lesz, mert a fickó nem beszél nagyon jól magyarul, viszont nagyon lelkes, és épp az a fajta, amilyennek egy tanárt elképzelek. Azért az első alkalom közepén elbizonytalanodtam, amikor nem értett egy egyszerű kérdést, amit feltettem, és megkérdeztem: "biztos vagy benne, hogy ez így menni fog?!". A fickó nagy ívben legyintett: "a zene! a zenével nem lesz baj!" Ez annyira tetszett (meg az, hogy bármit klimpírozok, mindig azt mondja: bella, bellissima, meg molto bene, vagy mi.. :-D), hogy úgy döntöttem, adok neki egy esélyt. Bármit vesz a kezébe, mikor válogat, hogy mit tanuljunk, illetve hát tanuljak én, rám néz csillogó szemekkel, és kérdezi: ez jó? tetszik neked? És ha azt mondom, tetszik, akkor belelkesül, de ha nem annyira jó, akkor azt mondja: ez elmegy. Hálos. :-)

Itthon paranormális jelenségek történnek. A hónap krónikája időrendben: Kiég egy izzó a nappaliban. Kiég a hálószobalámpa körtéje. A konyából áttelepítem az égőt a hálóba. Kiég egy újabb izzó a nappaliban, marad egy és az állólámpa. Beszerzek egy izzót a konyhába. Kiég. A változatosság kedvéért a nappaliban az állólámpa alsó izzója ég ki. Majd: kiég nappaliban a harmadik izzó a plafonon. Mindez 3-4 hét alatt. Mi vagyok én, valami anti-izzó isten?!

A hűtőben mindenesetre szorgosan hűl egy zsugornyi barna Krusovice a meleg nyári napokat várva.

Hát ezek az élet dolgai manapság. Soha kevésbé unalmas bejegyzést. :-)